Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Stevenson, Robert Louis: Christmas at Sea

Stevenson, Robert Louis portréja

Christmas at Sea (Angol)

The sheets were frozen hard, and they cut the naked hand;

The decks were like a slide, where a seaman scarce could stand;

The wind was a nor'-wester, blowing squally off the sea;

And cliffs and spouting breakers were the only things a-lee.

 

They heard the suff a-roaring before the break of day;

But 'twas only with the peep of light we saw how ill we lay.

We tumbled every hand on deck instanter, with a shout,

And we gave her the maintops'l, and stood by to go about.

 

All day we tacked and tacked between the South Head and the North;

All day we hauled the frozen sheets, and got no further forth;

All day as cold as charity, in bitter pain and dread,

For very life and nature we tacked from head to head.

 

We gave the South a wider berth, for there the tide-race roared;

But every tack we made we brought the North Head close aboard.

So's we saw the cliff and houses and the breakers running high,

And the coastguard in his garden, with his glass against his eye.

 

The frost was on the village roofs as white as ocean foam;

The good red fires were burning bright in every longshore home;

The windows sparkled clear, and the chimneys volleyed out;

And I vow we sniffed the victuals as the vessel went about.

 

The bells upon the church were rung with a mighty jovial cheer;

For it's just that I should tell you how (of all days in the year)

This day of our adversity was blessèd Christmas morn,

And the house above the coastguard's was the house where I was born.

 

O well I saw the pleasant room, the pleasant faces there,

My mother's silver spectacles, my father's silver hair;

And well I saw the firelight, like a flight of homely elves,

Go dancing round the china plates that stand upon the shelves.

 

And well I knew the talk they had, the talk that was of me,

Of the shadow on the household and the son that went to sea;

And O the wicked fool I seemed, in every kind of way,

To be here and hauling frozen ropes on blessèd Christmas Day.

 

They lit the high sea-light, and the dark began to fall.

"All hands to loose topgallant sails," I heard the captain call.

"By the Lord, she'll never stand it," our first mate, Jackson, cried.

..."It's the one way or the other, Mr. Jackson," he replied.

 

She staggered to her bearings, but the sails were new and good,

And the ship smelt up to windward just as though she understood;

As the winter's day was ending, in the entry of the night,

We cleared the weary headland, and passed below the light.

 

And they heaved a mighty breath, every soul on board but me,

As they saw her nose again pointing handsome out to sea;

But all that I could think of, in the darkness and the cold,

Was just that I was leaving home and my folks were growing old.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://classiclit.about.com/library/bl-etexts

Karácsony a tengeren (Magyar)

A vásznak csattogtak jegesen, a kötélzet vágta kezünk.

és csúszda volt a fedélzet, s rút táncot járt velünk,

észak-nyugati volt a szél, s bömböltek a habok,

s a szél alatti oldalon: csak sziklák s vad tarajok.

 

Már hajnalhasadás előtt hallhattuk, tombol az ár;

de pirkadatkor láttuk csak, mi szörnyű próba vár. 

Matrózok, a fedélzetre fel, kiáltva bukdosunk;

derékvitorlát! készülünk, hogy kört jár majd utunk.

 

A déli s az északi öbölfok közt cirkáltunk egy napon át,

s rángattuk a fagyott vásznakat, de nem jutottunk tovább;

az Isten hidege majd megvett, s az élet volt már a tét,

dühített s riasztott minket két, egy déli s egy északi vég.

 

A déli foknál ott zúgott a szökőár: forduló!

De az északi fokhoz mind közelebb s közelebb került a hajó,

és láttuk a házak, szirtek és hullámtarajok sorát,

s kertjében a partőrt, távcsővel, s tudtuk jól: idelát.

 

A falusi háztetőkön a dér fehér volt, mint a habok,

a partlakók ablakaiból sok jó rőt tűz ragyogott;

tisztán szikráztak a vörös üvegek, kémények füstje alatt,

s éreztük, esküszöm, az ételek szagát, amerre hajónk haladt.

 

A templomok harangjai mind bongtak szívvidítón,

mert ünnep volt, s hogy épp melyik, már nem titkolhatom:

balsorsunk ott tört ránk a szent karácsony reggelén,

s a partőr háza fölötti házban, ott születtem én.

 

Ó, láttam a kedves arcokat, s köröttük a hű szobát,

anyám ezüst szemüvegét, apám ezüst haját;

és lelkem látta a jó tüzet is: táncos lángú manók

kara lejtett a porcelán tányérokon, polcukon átlobogott.

 

És tudtam, járja a szó, s azt is, kit emlegetnek épp:

a fiút, ki tengerésznek állt, engem, a ház szégyenét;

s éreztem, minden mód futóbolondnak látszhatom,

hogy karácsony napján itt a jeges köteléket rángatom.

 

Fény gyúlt a világítótorony magasán, már alkonyodott.

„Legénység, fősudárvitorlát lazíts!", a kapitány parancsot adott.

„Az égre, a hajó ezt nem bírja ki!", így Jackson, az első tisztünk.

„...Vagy igen, vagy sem, Mr. Jackson!", a kapitány így, és hittünk.

 

Iszonyúan inogtunk, ám a vitorlánk új volt mind s erős,

és szélirányba fordult a hajó, mint akinek ez ismerős!

S ahogy leszállt az éjszaka és véget ért a nap,

elhagytuk a gyötrelmes kikötőt, a torony fénye alatt.

 

Egy emberként lélegzett fel a hajón mindenki ott,

mert az orr a nyílt tenger felé oly derekasan mutatott;

csak engem járt riadalmasan át az éji sötét s a hideg:

hogy most, most hagyom el az otthonom, s apám, anyám oly öreg.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók


minimap