Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Swanson, Eleanor: Radium Girls

Swanson, Eleanor portréja

Radium Girls (Angol)

We sat at long tables side by side in a big
dusty room where we laughed and carried
on until they told us to pipe down and paint.
The running joke was how we glowed,
the handkerchiefs we sneezed into lighting
up our purses when we opened them at night,
our lips and nails, painted for our boyfriends
as a lark, simmering white as ash in a dark room.
“Would you die for science?” the reporter asked us,
Edna and me, the main ones in the papers.
Science? We mixed up glue, water and radium
powder into a glowing greenish white paint
and painted watch dials with a little
brush, one number after another, taking
one dial after another, all day long,
from the racks sitting next to our chairs.
After a few strokes, the brush lost its shape,
and our bosses told us to point it with
our lips. Was that science?
I quit the watch factory to work in a bank
and thought I’d gotten class, more money,
a better life, until I lost a tooth in back
and two in front and my jaw filled up with sores.
We sued: Edna, Katherine, Quinta, Larice and me,
but when we got to court, not one of us
could raise our arms to take the oath.
My teeth were gone by then. “Pretty Grace
Fryer,” they called me in the papers.
All of us were dying.
We heard the scientist in France, Marie
Curie, could not believe “the manner
in which we worked” and how we tasted
that pretty paint a hundred times a day.
Now, even our crumbling bones
will glow forever in the black earth.[1]



[1] US Radium employed hundreds of women at their factory in Orange, New Jersey, including Grace Fryer. They were required to paint delicate lines with fine-tipped brushes, applying the Undark to the tiny numbers and indicator hands of wristwatches. After a few strokes a brush tended to lose its shape, so the women’s managers encouraged them to use their lips and tongues to keep the tips of the camel hair brushes sharp and clean. It took two years for Grace Fryer to find a lawyer who would go up against U.S. Radium and the trial was dragged on for months. Four other factory girls joined the suit and the media took an interest in the case, sensationally nicknaming them, “the Radium Girls”. But at their first court appearance, their health had so rapidly deteriorated that none could even raise their arms to take the oath. Sorce: messynessychic.com



FeltöltőRépás Norbert
KiadóUniversity of Missouri, Columbia, MO 65211
Az idézet forrásaThe Missouri Review,Poetry from Issue 25.1 (Spring 2002):“Conduct Unbecoming”
Megjelenés ideje

Rádium lányok (Magyar)

Egymás mellett hosszú asztaloknál ültünk egy nagy
poros szobában, ahol nevettünk és kivártuk,
hogy megkérjenek, hallgassunk el és fessünk.
Futóviccként terjedt, ahogy ragyogtunk,
felvillantak agyontüsszögött zsebkendőink
retiküljeink, amikor éjjel kinyitottuk azokat,
ajkaink és körmeink, udvarlóinknak pacsirtaként kifestve,
fehérlő hamuként párlódtak egy sötét szobában.
„Meghalnál a tudományért?“ kérdezett minket a tudósító,
Ednát és engem, az újságok központi alakjait.
Tudomány? Ragasztót, vizet és rádiumport
elegyítettünk egy zöldesen izzó fehér festékké
és órák számlapját apró ecsettel mázoltuk
be, egyik számot a másik után, megragadva
egyik számlapot a másik után, naphosszat,
székeink szomszédságában nyugvó állványokról.
Néhány vonás után, az ecset alakját vesztette,
feletteseink azt mondták nekünk, hogy ajkainkkal
hegyezzük őket újra. Tudomány volt ez?
Otthagytam az óragyárat, hogy bankban dolgozzak
és azt hittem magasabb rangot, több pénzt,
jobb életet kaptam, mígnem hátul egy, elöl pedig
két fogam kihullott és állkapcsom sebekkel telt meg.
Pereskedtünk: Edna, Katherine, Quinta, Larice és én,
de mire a bíróságra jutottunk, karját már egyikünk
sem tudta felemelni, hogy esküt tegyen.
Addigra eltűntek fogaim. „Csinos Bájos
Olajsütő“, így neveztek az újságok.
Mindannyian meghaltunk.
Franciaországban hallottuk a tudóst, Marie
Curiet, ki nem tudta elhinni, hogy „ilyen
feltételek közt dolgoztunk“ és hogyan ízleltük
ezt a szépséges festéket naponta százszor.
Most, simítsd el szétmálló csontjainkat
fekete földben örökké világítanak majd.[1]



[1] Tanulságos azoknak a munkásoknak a története, akik 1917-ben, a New Jersey-beli Orange városban alapított U.S. Radium Corporation nevű rádiumgyárban fertőződtek meg. Az üzemben a közeli lelőhelyekről származó carnotitból állították elő a rádiumot, és világító festékeket készítettek, melyek ragasztóból, rádiumporból és vízből álltak. A festéket körülbelül hetven lány egy nagy, porral teli szobában ecsetek segítségével mindenféle óvintézkedés nélkül vitte fel a karórákra. A radioaktivitás csendes gyilkosának első áldozataivá végül a U.S. Radium Corporation női dolgozói váltak, akik bár otthagyták munkájukat, az évek során elvesztették fogaikat, hajukat, bőrükön tályogok jelentkeztek, s végül annyira elgyengültek, hogy még a kezüket is nehezen tudták felemelni a bírósági tárgyaláson szükséges eskütételre. Forrás: mult-kor.hu /

Lásd még:

http://www.magyarulbabelben.net/works/en/Glenday%2C_John-1952/Undark/hu/30985-S%C3%B6t%C3%A9tlen



FeltöltőRépás Norbert
Az idézet forrásatranslator

Kapcsolódó videók


minimap