Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Swinburne, Charles Algernon: A terhek balladája (A Ballad of Burdens Magyar nyelven)

Swinburne, Charles Algernon portréja

A Ballad of Burdens (Angol)

The burden of fair women. Vain delight,

And love self-slain in some sweet shameful way,

And sorrowful old age that comes by night

As a thief comes that has no heart by day,

And change that finds fair cheeks and leaves them grey,

And weariness that keeps awake for hire,

And grief that says what pleasure used to say;

This is the end of every man’s desire.

 

The burden of bought kisses. This is sore,

A burden without fruit in childbearing;

Between the nightfall and the dawn threescore,

Threescore between the dawn and evening.

The shuddering in thy lips, the shuddering

In thy sad eyelids tremulous like fire,

Makes love seem shameful and a wretched thing.

This is the end of every man’s desire.

 

The burden of sweet speeches. Nay, kneel down,

Cover thy head, and weep; for verily

These market-men that buy thy white and brown

In the last days shall take no thought for thee.

In the last days like earth thy face shall be,

Yea, like sea-marsh made thick with brine and mire,

Sad with sick leavings of the sterile sea.

This is the end of every man’s desire.

 

The burden of long living. Thou shalt fear

Waking, and sleeping mourn upon thy bed;

And say at night “Would God the day were here,”

And say at dawn “Would God the day were dead.”

With weary days thou shalt be clothed and fed,

And wear remorse of heart for thine attire,

Pain for thy girdle and sorrow upon thine head;

This is the end of every man’s desire.

 

The burden of bright colours. Thou shalt see

Gold tarnished, and the grey above the green;

And as the thing thou seest thy face shall be,

And no more as the thing beforetime seen.

And thou shalt say of mercy “It hath been,”

And living, watch the old lips and loves expire,

And talking, tears shall take thy breath between;

This is the end of every man’s desire.

 

The burden of sad sayings. In that day

Thou shalt tell all thy days and hours, and tell

Thy times and ways and words of love, and say

How one was dear and one desirable,

And sweet was life to hear and sweet to smell,

But now with lights reverse the old hours retire

And the last hour is shod with fire from hell;

This is the end of every man’s desire.

 

The burden of four seasons. Rain in spring,

White rain and wind among the tender trees;

A summer of green sorrows gathering,

Rank autumn in a mist of miseries,

With sad face set towards the year, that sees

The charred ash drop out of the dropping pyre,

And winter wan with many maladies;

This is the end of every man’s desire.

 

The burden of dead faces. Out of sight

And out of love, beyond the reach of hands,

Changed in the changing of the dark and light,

They walk and weep about the barren lands

Where no seed is nor any garner stands,

Where in short breaths the doubtful days respire,

And time’s turned glass lets through the sighing sands;

This is the end of every man’s desire.

 

The burden of much gladness. Life and lust

Forsake thee, and the face of thy delight;

And underfoot the heavy hour strews dust,

And overhead strange weathers burn and bite;

And where the red was, lo the bloodless white,

And where the truth was, the likeness of a liar,

And where the day was, the likeness of the night;

This is the end of every man’s desire.

 

L’envoy

 

Princes, and ye whom pleasure quickeneth,

Heed well this rhyme before your pleasure tire;

For life is sweet, but after life is death.

This is the end of every man’s desire.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.inspirationalstories.com/poems

A terhek balladája (Magyar)

Gyönyörüszép nők terhe. Hiu kéj,

s szégyelt-édes, öngyilkos szerelem,

s bús öregség, mely nappal jőni fél,

éjszaka oson tolvaj-lépteken,

hogy őszt hagyjon a szőke tincseken,

s bánat, mely úgy szól, mint öröm beszéde,

s csömör, mely bérért tart csak éberen:

minden emberi vágynak ez a vége.

 

Vásárolt csókok terhe. Jaj, amit

gyermek gyümölcse soha meg nem áld;

egy élten át, estétől hajnalig,

reggeltől, estelig, egy életen át

vacogó ajkad és vacogva zárt

szemhéjaid azt súgják, tűzben égve,

hogy a szerelmet szégyeld és utáld:

minden emberi vágynak ez a vége.

 

Mézes szók terhe. Jöjj, född el fejed,

ess térdre és sírj; mert ez alja-nép,

mely agyba-főbe dicsér s hízeleg,

rád se hederít majd, ha jő a vég.

Ha jő a vég, ártéri hordalék

lesz arcod ingoványos süppedéke,

honnan a meddő tenger visszalép:

minden emberi vágynak ez a vége.

 

Hosszú élet terhe. Egy kis halál

lesz álmod, és ébredned rettenet;

s éjszaka szólsz: „A nap csak kelne már",

s szólsz reggel: „Ó, a nap csak halna meg.”

Napok unalma ruház és etet,

s bújsz a bűnbánat nehéz köntösébe,

gyász lesz a fátylad, és gond lesz öved:

minden emberi vágynak ez a vége.

 

Ragyogó színek terhe. Fényveszett

aranyt látsz majd, s a zöld lesz szürke folt,

és arcod is olyan lesz, mínt ezek,

a régi látás hamvaiba holt.

S a kegynek mondhatod: „Valaha volt",

s múlt csókok holtát kell megérned, élve,

s szólván, szavadban könnyek árja fojt:

minden emberi vágynak ez a vége.

 

Bús számvetések terhe. Jő a nap,

mely minden elmúlt napodról felel:

mint múlattad időd, utad, szavad,

kivel volt lenned jó s édes kivel –

mig tűntében visszáját veti fel

a régi órák minden édessége,

s a végső perc pokol-tüzet lehell:

minden emberi vágynak ez a vége.

 

Négy évszak terhe. Lombtörő szelek

tavasszal s közben hó és jég esőz,

s nyár, amely zöld bánatot gyüjtöget,

s nyomor vackán fetrengő, buja ősz,

mely az évre sóváran visszanéz,

amíg a máglya hamva hull a szélbe,

s tél, annyi nyavalyával ismerős:

minden emberi vágynak ez a vége.

 

Holt arcok terhe. Nem szerethetők

többé, nem láthatók, nem foghatók,

fény s árny határán váltva libbenők,

a szedett földön sírva kaptatók,

hol csűr nem áll, nem sarjadnak magok

s kétes napok kurta lélegzetére

pereg, pereg a sóhajtó homok:

minden emberi vágynak ez a vége.

 

Túlságos öröm terhe. Odahagy

élet s boldogság, tisztaarcu kéj;

lábad alá dagaszt sűrű sarat,

metsző szelet bocsát fejed fölé;

s mi piros volt, lesz vértelen fehér,

s mi igaz volt, hazugság lép helyébe,

s mi nappal volt, helyébe lép az éj:

minden emberi vágynak ez a vége.

 

Ajánlás

 

Herceg, s mind, akit víg öröm ölel,

e rímet vésse jókor még eszébe:

mert élni édes, ámde halni kell.

Minden emberi vágynak ez a vége.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap