Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Tate, Allen: Karácsonyi szonettek (Sonnets at Christmas Magyar nyelven)

Tate, Allen portréja

Vissza a fordító lapjára

Sonnets at Christmas (Angol)

I
This is the day His hour of life draws near,
Let me get ready from head to foot for it
Most handily with eyes to pick the year
For small feed to reward a feathered wit.
Some men would see it an epiphany
At ease, at food and drink, others at chase
Yet I, stung lassitude, with ecstasy
Unspent argue the season's difficult case
So: Man, dull critter of enormous head,
What would he look at in the coiling sky?
But I must kneel again unto the Dead
While Christmas bells of paper white and red,
Figured with boys and girls spilt from a sled,
Ring out the silence I am nourished by.

II
Ah, Christ, I love you rings to the wild sky
And I must think a little of the past:
When I was ten I told a stinking lie
That got a black boy whipped; but now at last
The going years, caught in an accurate glow,
Reverse like balls englished upon green baize
Let them return, let the round trumpets blow
The ancient crackle of the Christ's deep gaze.
Deafened and blind, with senses yet unfound,
Am I, untutored to the after-wit
Of knowledge, knowing a nightmare has no sound;
Therefore with idle hands and head I sit
In late December before the fire's daze
Punished by crimes of which I would be quit.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ablemuse.com

Karácsonyi szonettek (Magyar)

I.
Itt a nap, mely időt ad Életének,
tetőtől talpig készenlét vagyok,
fölcsípni fürgén szememmel az évet,
szárnyas elmét megillető magot.
Van, kinek bőség az Eljövetel,
evésre, vadászatra alkalom;
az én ernyedtségem láz veri fel,
s az évszak vert ügyét támogatom
így: Ember, busa fejű, tompa lény,
a fodrozódó égen mire leshet?
De a Holtakhoz térdelek le én,
míg papírcsengők, tarkállva üdén,
– rajzukon szánról potyog lány, legény –
búcsúztatják oltalmamat, a csendet.

II.
Ó, Krisztus, csöngettyűzz a dühös égre.
A múltra kell most gondolnom kicsit:
tízévesen nagyot hazudtam, érte
néger fiút vertek meg; végre itt
a sok múló év, fölvillanva rendre,
fordul, mint zöld posztón falsra golyók –
hátráljanak, s trombiták kara zengje,
Krisztus figyelme mint forrt, lobogott.
Süket, vak érzékeim nem lelem,
nem pallérozott tudás-maradék,
de tudom: a rémálom nesztelen;
míg a hóvégi tűz bódultan ég,
meddő kézzel s fejjel itt kuksolok,
bűnökért nyögve, oldást várva még. 



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://forum.index.hu

minimap