Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Tennyson, Alfred Lord: Ulysses (Ulysses Magyar nyelven)

Tennyson, Alfred Lord portréja

Ulysses (Angol)


It little profits that an idle king,
By this still hearth, among these barren crags,
Match’d with an aged wife, I mete and dole
Unequal laws unto a savage race,
That hoard, and sleep, and feed, and know not me.
I cannot rest from travel: I will drink
Life to the lees: all times I have enjoy’d
Greatly, have suffer’d greatly, both with those
That loved me, and alone; on shore, and when
Thro’ scudding drifts the rainy Hyades
Vext the dim sea: I am become a name;
For always roaming with a hungry heart
Much have I seen and known; cities of men
And manners, climates, councils, governments,
Myself not least, but honour’d of them all;
And drunk delight of battle with my peers,
Far on the ringing plains of windy Troy.
I am a part of all that l have met;
Yet all experience is an arch wherethro’
Gleams that untravell’d world, whose margin fades
For ever and for ever when I move.
How dull it is to pause, to make an end,
To rust unburnish’d, not to shine in use!
As tho’ to breathe were life. Life piled on life
Were all too little, and of one to me
Little remains: but every hour is saved
From that eternal silence, something more,
A bringer of new things; and vile it were
For some three suns to store and hoard myself,
And this grey spirit yearning in desire
To follow knowledge, like a sinking star,
Beyond the utmost bound of human thought.

This is my son, mine own Telemachus,
To whom I leave the sceptre and the isle –
Well-loved of me, discerning to fulfil
This labour, by slow prudence to make mild
A rugged people, and thro’ soft degrees
Subdue them to the useful and the good.
Most blameless is he, centred in the sphere
Of common duties, decent not to fail
In offices of tenderness, and pay
Meet adoration to my household gods,
When I am gone. He works his work, I mine.

There lies the port: the vessel puffs her sail:
There gloom the dark broad seas. My mariners,
Souls that have toil’d, and wrought, and thought with me –
That ever with a frolic welcome took
The thunder and the sunshine, and opposed
Free hearts, free foreheads – you and I are old;
Old age hath yet his honour and his toil;
Death closes all: but something ere the end,
Some work of noble note, may yet be done,
Not unbecoming men that strove with Gods.
The lights begin to twinkle from the rocks
The long day wanes: the slow moon climbs: the deep
Moans round with many voices. Come, my friends,
‘Tis not too late to seek a newer world.
Push off, and sitting well in order smite
The sounding furrows; for my purpose holds
To sail beyond the sunset, and the baths
Of all the western stars, until I die.
It may be that the gulfs will wash us down:
It may be we shall touch the Happy Isles,
And see the great Achilles, whom we knew.
Tho’ much is taken, much abides; and tho’
We are not now that strength which in old days
Moved earth and heaven; that which we are, we are;
One equal temper of heroic hearts,
Made weak by time and fate, but strong in will
To strive, to seek, to find, and not to yield.



KiadóBudapest, Magvető Kiadó
Az idézet forrásaSzerb Antal: Száz vers. Negyedik kiadás. 110, 112, 114. p.

Ulysses (Magyar)


Nem sok értelme, hogy henye királyként
csöndes tűzhelynél, tar sziklák között,
egy öreg nő oldalán szabjam a
kétes törvényt egy vad népnek, amely
tisztel, és alszik, zabál és nem ismer.
Utaznom kell, hogy fenékig ürítsem
az életet; tudtam mindig örülni,
tudtam szenvedni, másokkal, akik
szerettek, és egymagam; partjainkon,
s mikor az esős Hyadok kavarták
a sötét tengert: nagy lett a nevem;
mert éhes szívvel folyton csavarogva
sokat láttam, embert, városokat,
szokást, tájat, törvényt, kormányokat,
nem akárki voltam, s mindenki tisztelt;
s ittam gyönyörét a hozzám hasonlók
harcának a szeles Trója porondján.
Része lettem mindannak, ami ért;
de minden tapasztalás látkörén túl
ott tündöklik a be nem járt világ
s szegélye úgy fut, ahogy üldözöm.
Untat várni, elmúlni csiszolatlan
rozsdállva és nem munkában ragyogni!
Csak lenni: még nem élet. Ezer élet
együtt se volna sok, és hogy fogy ez
az egy is; pedig minden óra, mellyel
a nagy csöndet megrablom, valami
új hír hozója; s szégyen volna néhány
napért raktáron óvni magamat
s ezt az ősz lelket, mely mint lemenő
csillag, az emberész minden határán
túlra követni vágyik a tudást.

Itt a fiam, jó Telemachusom,
ráhagyom a jogart s a szigetet –
szivem gyermeke, tudja, óvatos
bölcseséggel hogy szelidíti meg
és apránkint hogyan töri bele
a durva népet a hasznosba, jóba.
Hibátlan jellem, a közös kötelmek
világa vonzza, nem hanyag a szív
dolgaiban s illő áldozatot
mutat be házam isteneinek,
ha elmentem. Munkáját végzi. Én is.

Itt az öböl; csattognak a vitorlák:
kint a nagy óceán. Matrózaim,
munkáim s lelkem osztályosai –
kik mindig egyformán örültetek
napfénynek és viharnak, nyilt szivek
és nyilt koponyák – öregek vagyunk;
de az öregnek is van dolga, rangja;
jöhet még néhány nagy tett, amely illik
azokhoz, kik istenekkel csatáztak.
A sziklákon már hunyorog a fény;
a nappal sápad: kél lassan a hold:
a mélység zendül. Föl, barátaim,
nincs még túlkéső uj földet keresni.
El a parttól, és hasítsuk a zengő
barázdákat; akarom, hogy repűljünk
túl a napon s túl minden nyugati
csillag fürdőjén, mire meghalok.
Talán lemos az örvény dühe, de
talán a Boldogok Szigete vár,
s kit ismertünk, látjuk a nagy Achillest.
Sok titok van még; és bár nem vagyunk
az az erő, mely egykor eget és
földet rázott: vagyunk, ami vagyunk;
sors és idő gyengíthetett, de hős
szivünk együtt ver s kemény hite, hogy
küzd, keres, talál s nem hagyja magát.



KiadóBudapest, Magvető Kiadó
Az idézet forrásaSzerb Antal: Száz vers. Negyedik kiadás. 111, 113, 115. p.

minimap