Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Thomas, Dylan: Egy gyásszal elébb (A Grief Ago Magyar nyelven)

Thomas, Dylan portréja
Erdődi Gábor portréja

Vissza a fordító lapjára

A Grief Ago (Angol)

A grief ago,
She who was who I hold, the fats and the flower,
Or, water-lammed, from the scythe-sided thorn,
Hell wind and sea,
A stem cementing, wrestled up the tower,
Rose maid and male,
Or, master venus, through the paddler's bowl
Sailed up the sun;

Who is my grief,
A chrysalis unwrinkling on the iron,
Wrenched by my fingerman, the leaden bud
Shot through the leaf,
Was who was folded on the rod the aaron
Road east to plague,
The horn and ball of water on the frog
Housed in the side.

And she who lies,
Like exodus a chapter from the garden,
Brand of the lily's anger on her ring,
Tugged through the days
Her ropes of heritage, the wars of pardon,
On field and sand
The twelve triangles of the cherub wind
Engraving going.

Who then is she,
She holding me? The people's sea drives on her,
Drives out the father from the caesared camp;
The dens of shape
Shape all her whelps with the long voice of water,
That she I have,
The country-handed grave boxed into love,
Rise before dark.

The night is near,
A nitric shape that leaps her, time and acid;
I tell her this: before the suncock cast
Her bone to fire,
Let her inhale her dead, through seed and solid
Draw in their seas,
So cross her hand with their grave gipsy eyes,
And close her fist.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com

Egy gyásszal elébb (Magyar)

Egy gyásszal elébb,
A nő, ki enyém, vala föld zsírja s virága,
vagy víz-verte, kasza-derekú tövis,
tenger-pokol s a víz,
szilárd száron, a toronyba felküzdve,
rózsa, nőstény s a hím,
árbócos vénusz, ki kajakozón
evezett a Napba fel.

Ki énnekem a gyász,
gubó-báb a vasba simulva,
hüvelykujj-magzat-tépte ón-rügyek,
mik lombon lőnek át,
ki volt áron vesszejére csavarva,
rózsa, pestisre vetett,
vizi szarv és golyó béka fején
s hajlék az oldalán.

A nő, ki itt hever,
mint exodus, egy fejezet a kertből,
a gyűrűjén liljom-harag-pecsét,
fonta napokon át
örökség kötelét s háborút kegyből
parton s mezőn,
kerub-szél tizenkét háromszögét,
akár egy metszeten.

Mégis ki ő,
ki fogva tart? ember-tenger sodorja,
császármetszés-dombból apát kihajt,
forma zugát,
kölykét vize hosszú hangja kiforrja,
ez ő nekem,
falu-kezű sír: ácsolt szerelem.
kelj fel, míg jő az éj.

Az éj közel,
salétrom-forma sarkallja a nőt, időből-savból,
mondom néki: mielőtt a Nap-kakas
csontját tűzre veti,
szippantsa holtjait, s magból-anyagból
szívja be tengerük,
s vessen keresztet rá holtak cigány-szeme:
és ökle zárja be!

 
1935



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaE. G.

minimap