Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Thomas, Dylan: Author's Prologue to Poems

Thomas, Dylan portréja

Author's Prologue to Poems (Angol)

This day winding down now
At God speeded summer's end
In the torrent salmon sun,
In my seashaken house
On a breakneck of rocks
Tangled with chirrup and fruit,
Froth, flute, fin, and quill
At a wood's dancing hoof,
By scummed, starfish sands
With their fishwife cross
Gulls, pipers, cockles, and snails,
Out there, crow black, men
Tackled with clouds, who kneel
To the sunset nets,
Geese nearly in heaven, boys
Stabbing, and herons, and shells
That speak seven seas,
Eternal waters away
From the cities of nine
Days' night whose towers will catch
In the religious wind
Like stalks of tall, dry straw,
At poor peace I sing
To you strangers (though song
Is a burning and crested act,
The fire of birds in
The world's turning wood,
For my sawn, splay sounds),
Out of these seathumbed leaves
That will fly and fall
Like leaves of trees and as soon
Crumble and undie
Into the dogdayed night.
Seaward the salmon, sucked sun slips,
And the dumb swans drub blue
My dabbed bay's dusk, as I hack
This rumpus of shapes
For you to know
How I, a spinning man,
Glory also this star, bird
Roared, sea born, man torn, blood blest.
Hark: I trumpet the place,
From fish to jumping hill! Look:
I build my bellowing ark
To the best of my love
As the flood begins,
Out of the fountainhead
Of fear, rage red, manalive,
Molten and mountainous to stream
Over the wound asleep
Sheep white hollow farms

To Wales in my arms.
Hoo, there, in castle keep,
You king singsong owls, who moonbeam
The flickering runs and dive
The dingle furred deer dead!
Huloo, on plumbed bryns,
O my ruffled ring dove
In the hooting, nearly dark
With Welsh and reverent rook,
Coo rooing the woods' praise,
Who moons her blue notes from her nest
Down to the curlew herd!
Ho, hullaballoing clan
Agape, with woe
In your beaks, on the gabbing capes!
Heigh, on horseback hill, jack
Whisking hare! who
Hears, there, this fox light, my flood ship's
Clangour as I hew and smite
(A clash of anvils for my
Hubbub and fiddle, this tune
On a tongued puffball)
But animals thick as thieves
On God's rough tumbling grounds
(Hail to His beasthood).
Beasts who sleep good and thin,
Hist, in hogsback woods! The haystacked
Hollow farms in a throng
Of waters cluck and cling,
And barnroofs cockcrow war!
O kingdom of neighbors, finned
Felled and quilled, flash to my patch
Work art and the moonshine
Drinking Noah of the bay,
With pelt, and scale, and fleece:
Only the drowned deep bells
Of sheep and churches noise
Poor peace as the sun sets
And dark shoals every holy field.
We will ride out alone and then,
Under the stars of Wales,
Cry, Multitudes of arks! Across
The water lidded lands,
Manned with their loves they'll move,
Like wooden islands, hill to hill.
Huloo, my proud dove with a flute!
Ahoy, old, sea-legged fox,
Tom tit and Dai mouse!
My ark sings in the sun
At God speeded summer's end
And the flood flowers now.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bigeye.com

A szerző előhangja verseihez (Magyar)

Leáldozván e nap
Isten vitte nyár végén
Csobogó lazac sugárban,
Hol tengerrázta lakom
A sziklák nyaktörőjén
Körülárasztja csirip és gyümölcs,
Hab, síp, uszony, madártoll,
Táncos erdő-paták alatt,
Tajték-túró fövényen,
Ahol halaskofálkodó
Sirályt látni s vitorlát,
S kinn varjúsötét legények
Felhőbe göngyölten térdepelnek
Napnyugtatta hálók elé,
Majdhogy mennyben ludak s fiúk
Szigonnyal, gémek, kagylók
Hét tengeren beszélnek,
Örök víz, messzire
A hétnap-kurta éj
Városaitól: tornyaik
Horgadnak jámbor szélbe,
Mint vézna szalmaszálak -
Itt zengem békén, bénán
Néktek, idegenek (ámbár
Az ének munka, lángos-tornyos
Madár-tűz a világ
Forduló erdejében
Görcs fűrészhangomon)
Kottám: e halomnyi tenger-gyűrt lapot,
Mik szállnak-hullanak,
Mint falevél, azonnal
Mind belehalnak, omolnak
Dögmeleg éjszakába.
Tengerre lazac, kiszítt nap csúszik,
És néma hattyúk hagyják helyben
Öblöm kékfoltos alkonyát, amint
E zajgó képet mázolom
Nektek, hogy megtudjátok,
Munkában forgó ember, én miként
Áldom e csillagom, mit madárka
Zeng, víz szül, vér vált, ember rombol.
Hallj telikürtölöm a teret
Haltól a szökő bércig! Láss:
Építem zúgó bárkám
Kedves szeretteimnek,
Amint a vízözön megindul,
Ha emberkútból ontja
Aggály, veres viszály,
Szétolvadón s hegyfalként
Árad karikában alvó
Bárányfehér, üres majorban -

Walesnek kétkaromban.
Fellegtoronyban, hejhó,
Kántáló bagolyfelség,
A rezgő utat beholdsugározván
Ki meríted a völgy-szarvast halálba!
Ónnal mért sósvizen, huj,
Gyűrűs galamb, te vedlett,
A huhogó majdnem-éj árnyán
Veled a walesi varjútiszteletes,
Te turbékolsz erdő-dicséretet,
Kék kottán kotolsz búgón,
S jelet hullatsz alá lile-nyájra!
Hahó, te vad zsivajú nép,
Csőrötök tátott,
Bú tölti locska szirtfokon!
Hegy gebe-gerincén emitt
Inaló, hőhe, kannyúl! Más ki füleljen
E róka-fénynél árvízi
Hajóm csikorgására, mig eszkabálva
Sújtok (üllők kondulnak
Rikoltásomtul, tompa dal
Harangja nyelves pöffeteg),
Egymás bűzébe búvó állatok
Hallják, ki más, az Úr rengő földjén, bizony
(Ő Fenevadságát imádom mélyen!),
A vad, ki szunnyad, tiszta mind s szikár,
Sörtés gerincű erdőn! Szénaboglyos,
Üres tanyák tódult víz árján
Csipognak összefutván,
S a csűrtetők háborút kotkodálnak!
Szomszédok birodalmi népe,
Uszonyos, prémes, tollas, mind gyűlik
Bárkámhoz, a holdrészeg Noé
Lakába, tenger öblire:
Irhás, pikkelyes, gyapjas nemzetségek...
Csupán a mélybefúlt kolompok,
Nyájról és templomról valók,
Verik föl a béna békét errefelé
Nap hunytán, s éjben áznak a szentelt földek.
Magunkban vonulunk ki, s hirtelen ének
Wales csillagai alatt, kiálts hát,
Bárkák sokasága! Át a tocsogó,
Vízlepte földeken szeretteikkel
Költöznek, mint fából rótt sok sziget,
Hegytől hegyig. Hahó, fuvolásom,
Hajócsőrű galambom! S te bölcs
Tengeri róka, ősz vén,
S ti Cinege és Cincogi horgonyosom!
Bárkám dalol a napsugárban
Isten vitte nyár végén,
S a vízözön immár virágba fakad.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaW. S.

minimap