Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Thomas, Dylan: Ceremony After A Fire Raid

Thomas, Dylan portréja

Ceremony After A Fire Raid (Angol)

I
Myselves
The grievers
Grieve
Among the street burned to tireless death
A child of a few hours
With its kneading mouth
Charred on the black breast of the grave
The mother dug, and its arms full of fires.

Begin
With singing
Sing
Darkness kindled back into beginning
When the caught tongue nodded blind,
A star was broken
Into the centuries of the child
Myselves grieve now, and miracles cannot atone.

Forgive
Us forgive
Us your death that myselves the believers
May hold it in a great flood
Till the blood shall spurt,
And the dust shall sing like a bird
As the grains blow, as your death grows, through our heart.

Crying
Your dying
Cry,
Child beyond cockcrow, by the fire-dwarfed
Street we chant the flying sea
In the body bereft.
Love is the last light spoken. Oh
Seed of sons in the loin of the black husk left.

II
I know not whether
Adam or Eve, the adorned holy bullock
Or the white ewe lamb
Or the chosen virgin
Laid in her snow
On the altar of London,
Was the first to die
In the cinder of the little skull,
O bride and bride groom
O Adam and Eve together
Lying in the lull
Under the sad breast of the head stone
White as the skeleton
Of the garden of Eden.

I know the legend
Of Adam and Eve is never for a second
Silent in my service
Over the dead infants
Over the one
Child who was priest and servants,
Word, singers, and tongue
In the cinder of the little skull,
Who was the serpent's
Night fall and the fruit like a sun,
Man and woman undone,
Beginning crumbled back to darkness
Bare as nurseries
Of the garden of wilderness.

III
Into the organpipes and steeples
Of the luminous cathedrals,
Into the weathercocks' molten mouths
Rippling in twelve-winded circles,
Into the dead clock burning the hour
Over the urn of sabbaths
Over the whirling ditch of daybreak
Over the sun's hovel and the slum of fire
And the golden pavements laid in requiems,
Into the bread in a wheatfield of flames,
Into the wine burning like brandy,
The masses of the sea
The masses of the sea under
The masses of the infant-bearing sea
Erupt, fountain, and enter to utter for ever
Glory glory glory
The sundering ultimate kingdom of genesis' thunder.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com

Szertartás tüzérségi támadás után (Magyar)

I
Énjeim
A gyászolók
Gyászolnak
a szünetlen halál-perzselte utcán
Egy párórás gyermek
Feldagadt szájjal
Megüszkösülve a sír fekete mellén
Anyja is elásva, a karja csupa lángban.

Fogjál
énekekbe
Énekelj
Ős-Sötét, visszagyújtva a kezdetekbe
Egy csillag tört bele
a gyermek évszázadaiba
Énjeim, gyászoljatok ma, hisz nem váltanak meg a csodák.

Bocsásd
meg bocsásd
meg
halálodat, mellyel énjeim, a gyászolók
nagy özönvizet árasztanak
míg csak a vér lövell
S a porhüvely, mint madár, énekel
S a mag zeng, midőn a halál dagad, a szívünkön át.

Sírom
a sírod
Sírj,
gyermek, túl kakas szaván, tűz-zsugor
utcán mi rádalolunk a menekvő tengerekre
a te kihúnyt testedben.
A Szeretet az utolsó kimondott Fény. Ó
fiúk elvetélt magva a fekete burok ágyékában.

II
Nem is tudom vajon
Ádám vagy Éva, a díszes bika
vagy a bárány, a fehér
avagy a választott szűz
kit hófehéren teritettek ki
London oltárán
volt-e az első, ki megholt
a kis koponya hamujában,
Ó menyasszony Te s vőlegény
Ó Ádám és Éva együtt
ringató-szenderben heverve
a sírkő gyászos mellén
fehéren, mint az Éden
kertjének hűlt csontvázai.

Jól tudom Ádám
és Éva legendája egy percre sem
hallgat szertartásomban
mit mondok a halott csecsemőkért
Azért az egy
gyermekért, ki maga volt a pap s a szolgák,
Az ige, az énekes s a nyelve
a kis koponya hamujában,
Ki volt a Sárkány
éji bukása s a gyümölcs, mely mint a Nap,
Férfi és Nő bukása,
A Kezdet, a Sötétbe visszamállva,
mely csupasz, mint a vadon
kertjének óvodája

III
Vissza az orgonasípokba s a tornyokba
a fényességes katedrálisokba,
a szélkakasok olvadt torkába,
mely redőt rak a tizenkét szél kör-fodrába
A halott toronyóra égett percébe
a sabeszek urnái felett,
a hajnalok örvénylő bugyra felett,
a Nap kunyhója s a tűz nyomortanyája felett
s az arany járdák felett, mit kiterítettek rekviemszó mellett
Vissza a kalászba a lángoló búzamezőn,
a borba, mely mint brandy lobog ma,
a tengernyi tengerbe,
A tengernyi tengerbe a
csecsemő-szülő tenger alá
mely láváz, szökőkutaz s kirobban, hogy mondja örökre:
Glória, Glória, Glória
A szétválasztó végső királyságát a genézis mennykövének.

 
1941



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaE. G.

Kapcsolódó videók


minimap