Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Thomas, Dylan: Elegy

Thomas, Dylan portréja

Elegy (Angol)

Too proud to die; broken and blind he died
The darkest way, and did not turn away,
A cold kind man brave in his narrow pride

On that darkest day, Oh, forever may
He lie lightly, at last, on the last, crossed
Hill, under the grass, in love, and there grow

Young among the long flocks, and never lie lost
Or still all the numberless days of his death, though
Above all he longed for his mother's breast

Which was rest and dust, and in the kind ground
The darkest justice of death, blind and unblessed.
Let him find no rest but be fathered and found,

I prayed in the crouching room, by his blind bed,
In the muted house, one minute before
Noon, and night, and light. the rivers of the dead

Veined his poor hand I held, and I saw
Through his unseeing eyes to the roots of the sea.
(An old tormented man three-quarters blind,

I am not too proud to cry that He and he
Will never never go out of my mind.
All his bones crying, and poor in all but pain,

Being innocent, he dreaded that he died
Hating his God, but what he was was plain:
An old kind man brave in his burning pride.

The sticks of the house were his; his books he owned.
Even as a baby he had never cried;
Nor did he now, save to his secret wound.

Out of his eyes I saw the last light glide.
Here among the liught of the lording sky
An old man is with me where I go

Walking in the meadows of his son's eye
On whom a world of ills came down like snow.
He cried as he died, fearing at last the spheres'

Last sound, the world going out without a breath:
Too proud to cry, too frail to check the tears,
And caught between two nights, blindness and death.

O deepest wound of all that he should die
On that darkest day oh, he could hide
The tears out of his eyes, too proud to cry.

Until I die he will not leave my side



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poemhunter.com

Elégia (Magyar)

Halálra szántan, megadón s vakon
ment a sötét úton s nem fordult vissza már
hűvös-kedves ember, gyáván s konokon

a sötét úton,- Ó örökre bár
nyugodna végre e végső keresztezett
dombon, a fű alatt s hajtana újra ki

ifjan örök nyájak között és lenne elveszett
halál számlálhatatlan napjain,- s aki
inkább vágyódik anyja melle után

mely por s hamu s a drága föld alatt
halál sötét igazára, vakon s áldástalan
ne leljen békét, de legyen atyai mag, -

- kértem kuporgó szobám, ó ama
vak ágy mellett, néma házban, egy perccel dél,
éj s fény előtt, s a holtak folyama

erezte gyönge kezét mit fogtam én
s világtalan szemén leláttam tenger-gyökerig.
Három-negyed-vakon gyötörte gyötrelem.

Nem rettent büszkeség hogy halál-napomig
ő s Ő nem hagyják el szívem s fejem.
Minden csontja sírt, szegény volt, de gazdag szenvedő

Ártatlanul félt, hogy úgy jő a vég,
Istent gyűlölve, de csak az volt, ami ő
Öreg, kit éget égő büszkeség.

volt a ház ura, bírt könyveket.
Már csecsemőként se sírt hangosan,
most se, csak titkos sebén könnyezett,

Szeméből láttam a végső fény mint suhan
itt az Úr ege fényei közepett
az öreg újra velem barangol, ó

hol fia szemének mezein lépdelek
kire a bajok hulltak mint a hó.
De sírt, míg halt, félvén szférák köreit

s végső hangját, hogy világ múlik ki lélegzetén.
Büszke volt sírni, de gyönge tartani könnyeit
két éjszaka - a vakság és halál közén.

Ó legmélyebb seb hogy halnia kell
ama legsötétebb napon s konok-
büszkén törölte jaj-könnyeit el.

Velem marad, amíg meg nem halok

 
1953



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaE. G.

Kapcsolódó videók


minimap