Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Thomas, Dylan: If I Were Tickled by the Rub of Love

Thomas, Dylan portréja

If I Were Tickled by the Rub of Love (Angol)

If I were tickled by the rub of love,

A rooking girl who stole me for her side,

Broke through her straws, breaking my bandaged string,  

If the red tickle as the cattle calve

Still set to scratch a laughter from my lung,

I would not fear the apple nor the flood

Nor the bad blood of spring.

 

Shall it be male or female? say the cells,  

And drop the plum like fire from the flesh.  

If I were tickled by the hatching hair,

The winging bone that sprouted in the heels,  

The itch of man upon the baby’s thigh,  

I would not fear the gallows nor the axe  

Nor the crossed sticks of war.

 

Shall it be male or female? say the fingers

That chalk the walls with green girls and their men.  

I would not fear the muscling-in of love

If I were tickled by the urchin hungers

Rehearsing heat upon a raw-edged nerve.

I would not fear the devil in the loin

Nor the outspoken grave.

 

If I were tickled by the lovers' rub

That wipes away not crow's-foot nor the lock

Of sick old manhood on the fallen jaws,

Time and the crabs and the sweethearting crib

Would leave me cold as butter for the flies,

The sea of scums could drown me as it broke

Dead on the sweethearts' toes.

 

This world is half the devil's and my own,

Daft with the drug that's smoking in a girl

And curling round the bud that forks her eye.

An old man's shank one-marrowed with my bone,

And all the herrings smelling in the sea,

I sit and watch the worm beneath my nail

Wearing the quick away.

 

And that's the rub, the only rub that tickles.

The knobbly ape that swings along his sex

From damp love-darkness and the nurse's twist

Can never raise the midnight of a chuckle,

Nor when he finds a beauty in the breast

Of lover, mother, lovers, or his six

Feet in the rubbing dust.

 

And what's the rub? Death's feather on the nerve?

Your mouth, my love, the thistle in the kiss?

My Jack of Christ born thorny on the tree?

The words of death are dryer than his stiff,

My wordy wounds are printed with your hair.

I would be tickled by the rub that is:

Man be my metaphor.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.poetryfoundation.org

Ha birizgálna szerelem bökése (Magyar)

Ha birizgálna szerelem bökése,

mihaszna lány csavarná el fejem,

háncsból kikelne, hántaná a kéjt,

és mint kisborju piros érintése

birizgálna tüdőmből nevetést:

almát: vízözönt nem félnék sosem

s tavaszi pörsenést.

 

Fiú lesz, vagy lány? Eldöntik a sejtek,

míg hús szilvája hull, akár a láng.

Ha sarjadzó haj bizsergetni kezd,

ha szárnyaló csontok barlangból keltek

s baba-comb közt emberi viszketeg:

nem rémíthetne a bitó, a bárd

s harci pálca-kereszt.

 

Fiú lesz, vagy lány? eldönti a kéz majd,

mely zöld lányt, párostól, a falra fest.

Ha belém-furakodna szerelem,

ha majd piszkáló pimasz kölyök-éh hajt,

hevet gyújtva ernyedt idegeken:

nem félnék ördögödtől, szomju test,

se tőled, sírverem.

 

Ha birizgálna szerelem bökése,

melytől nem simul ki a ránc soha,

se beteg vénség fürtje a fejen:

az idő, a rák, a szomj szűzi fészke

legyeknek hagynának vaj-hidegen,

szennyes tajtéktenger megfojtana

lábadnál, kedvesem.

 

Félig enyém, félig az ördögé

e világ, nő-mákonytól részegen,

villás némber-szem bimbóján köröz.

Vén csőnk veleje, mint a magamé,

a tenger minden heringje büdös:

ülök s a kukacot nézegetem,

mely rág körmöm mögött.

 

Csak ez birizgál, ez a bökkenő.

Vesszején hintál a bütykös majom,

vérhomály s dajkáló pólyák alatt

kacaj éjfelét el nem éri ő,

úgy sem, ha igaz szépségre akad

arán, anyán, s hágy horzsoló uton

hat apró lábnyomot.

 

Mi hát a bökkenő? Halál bökése?

Csókban a bogáncs: a szád, kedvesem?

Kereszten nőttünk, tövissel, a fán?

Holttestnél csúfabb a halál beszéde,

hajad beszédes sebeimre száll.

Ha e bökés ér: az ember legyen

az én metaforám.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

Kapcsolódó videók


minimap