Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Thomas, Dylan: Tudom, fény léptet tízmillió csillagon (Light, I know, treads the ten million stars Magyar nyelven)

Thomas, Dylan portréja
Erdődi Gábor portréja

Vissza a fordító lapjára

Light, I know, treads the ten million stars (Angol)

Light, I know, treads the ten million stars,
And blooms in the Hesperides. Light stirs
Out of the heavenly sea onto the moon’s shores.
Such light shall not illuminate my fears
And catch a turnip ghost in every cranny.
I have been frightened of the dark for years.
When the sun falls and the moon stares,
My heart hurls from my side and tears
Drip from my open eyes as honey
Drips from the humming darkness of the hive.
I am a timid child when light is dead.
Unless I learn the night I shall go mad.
It is night’s terrors I must learn to love,
Or pray for day to some attentive god
Who on his cloud hears all my wishes,
Hears and refuses.
Light walks the sky, leaving no print,
And there is always day, the shining of some sun,
In those high globes I cannot count,
And some shine for a second and are gone,
Leaving no print.
But lunar night will not glow in my blackness,
Make bright its corners where a skeleton
Sits back and smiles, A tiny corpse
Turns to the roof a hideous grimace,
Or mice play with an ivory tooth.
Stars’ light and sun’s light will not shine
As clearly as the light of my own brain,
Will only dim life, and light death.
I must lean night’s light or go mad.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://rm144.wordpress.com

Tudom, fény léptet tízmillió csillagon (Magyar)

Tudom, fény léptet tízmillió csillagon,
s virágba borulnak a Heszperidák. Fény rebben
az űr-óceánból a Hold partjaira.
Ennyi fény se világítja ki félelmeimet
s nem kapja el a résekből kísértő töklámpás-Rémeket.
Eszem óta félek a Sötéttől
ha a Nap lehull s a Hold lesel,
Oldalba vág szívem s a könny
úgy pereg nyitott szememből mint méz
a kaptár zümmögő sötét éjéből.
Félős gyerek leszek, mihelyt a fény halott,
Ha nem tanulom meg az éjt, megbolondulok.
Az Éj rémeit meg kell tanulnom szeretni
vagy nappalért könyörögni egy törődő Istenséghez,
ki felhőn ülve hallja minden vágyamét,
Hallja és megtagadja.
Fény lép egeket s nyomot se hagy
s ott mindig nappal van, mindig akad Nap mely ragyog,
- Magas köreikben, miket meg se számolok,
egy percig sütnek s fényük oda,
nem hagyva nyomot soha.
De jaj a Holdfény nem hevíti sötétemet,
nem gyújtja zugait hol csontváz
ül s vigyorog, egy apró hulla
tetőmre vág förtelmes grimaszokat
s egérhad villogtat elefántcsont-fogat.
Csillagfény s Napfény nem fog úgy ragyogni
mint vakító agyam,
elhomályosít létet, kivilágít halált.
Vagy tanulom az éj-fényt, vagy megbolondulok.

 
1933



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaE. G.

minimap