Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Tomlinson, Charles: Elmélkedés John Constable-ről (A Meditation On John Constable Magyar nyelven)

Tomlinson, Charles portréja

A Meditation On John Constable (Angol)

"Painting is a science, and should be pursued as an inquiry into the laws of nature. why, then, may not landscape painting be considered as a branch of natural philosophy, of which pictures are but the experiments?"
John Constable: The History of Landscape Painting

He replied to his own question, and with the unmannered
 Exactness of art; enriched his premises
By confirming his practice: the labour of observation
 In face of meteorological fact. Clouds
Followed by others, temper the sun in passing
 Over and off it. Massed darks
Blotting it back, scattered and mellowed shafts
 Break damply out of them, until the source
Unmasks, floods its retreating bank
 With raw fire. One perceives (though scarcely)
The remnant clouds trailing across it
 In rags, and thinned to a gauze.
But the next will dam it. They loom past
 And narrow its blaze. It shrinks to a crescent
Crushed out, a still lengthening ooze
 As the mass thickens, though cannot exclude
Its silvered-yellow. The eclipse is sudden,
 Seen first on the darkening grass, then complete
In a covered sky.
             Facts. And what are they?
He admired accidents, because governed by laws,
 Representing them (since the illusion was not his end)
As governed by feeling. The end is our approval
 Freely accorded, the illusion persuading us
That it exists as a human image. Caught
 By a wavering sun, or under a wind
Which moistening among the outlines of banked foliage
 Prepares to dissolve them, it must grow constant;
Though there, ruffling and parted, the disturbed
 Trees let through the distance, like white fog
Into their broken ranks, It must persuade
 And with a constancy, not to be swept back
To reveal what it half-conceals. Art is itself
 Once we accept it. The day veers. He would have judged
Exactly in such a light, that strides down
 Over the quick stains of cloud-shadows
Expunged now, by its conflagration of colour.
 A descriptive painter? If delight
Describes, which wrings from the brush
 The errors of a mind, so tempered
It can forgo all pathos; for what he saw
 Discovered what he was, and the hand––unswayed
By the dictation of a single sense––
 Bodied the accurate and total knowledge
In a calligraphy of present pleasure. Art
 Is complete when it is human. It is human
Once the looped pigments, the pin-heads of light
 Securing space under their deft restrictions
Convince, as the index of a possible passion,
 As the adequate gauge, both of the passion
And its object. The artist lies
 For the improvement of truth. Believe him.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://inwardboundpoetry.blogspot.hu

Elmélkedés John Constable-ről (Magyar)

,,A festészet tudomány, és a természettörvények vizsgálataként művelendő. Miért is ne tekinthetnők tehát úgy a tájképfestészetet, mint a természettudomány egyik ágát, ahol képek a kísérletek?"
John Constable: A tájképfestés története

Megfelelt saját kérdésére, mégpedig a művészet
Faragatlan pontosságával; premisszáit
Gyakorlatának érvénye tetézte: a megfigyelési munka
Szemközt a meteorológiai ténnyel. Felhők
Közele-távola tompítja elhaladóban
A napot. Meggyűlt homályok
Bepöttyözik, szűrt, szétszórt nyalábokban
Fény tör ki rajtuk, mígnem forrása
Leálcázódik, s hátráló partját elönti
Nyers tűzzel. Az ember (úgy-ahogy) észleli
A felhőmaradékot: foszladozik körötte
S fátyolszövetté vékonyul.
De a következők majd elrekesztik. Támadnak is,
Szűkítik lángját. Félholddá facsarják,
Még szivárog, amint a massza
Sűrűsödik, bár nem tudja kizárni
Ezüstsárgáját. Az elsötétedés váratlan,
A megfeketülő füvön látni először, majd kiegészül
Az elborult éggel.
                        Tények. De mik azok?
Őt a véletlen vonzotta, mert törvény vezérli,
S úgy ábrázolta (hiszen nem az illúzió volt a célja),
Mintha érzés vezérelné. A cél: önkéntes
Jóváhagyásunk, ha az illúzió meggyőz róla,
Hogy emberi képmás. Tétova nap
Fogságában vagy a szél jegyében,
Mely nedvesedik a lombtorlasz-körvonalak közt
S oldaná őket: meg kell képződnie;
Noha ott a zilált, zavarodott fák
Vert sorai közé a távolság betör
Mint fehér köd. Meg kell győznie, hogy szilárd,
Nem árad vissza, feltakarva, amit
Félig elrejt. A művészet akkor önmaga,
Ha elfogadjuk. A nap irányt vált. Ő pontosan
Megítélte volna, a színtűzvészből,
Ebben a fényben, mely az imént törölt
Felhőárnyak fürge foltjai fölött pásztáz.
Leíró festő? Ha a gyönyörűség,
Mely az ecsetből kifacsarja az elme
Tévedéseit, leírást ad, olyan finomat,
Hogy pátoszra semmi szükség; mert amit látott,
Őt magát tárta fel, és a kéz - egyetlen
Érzék parancsára, nem remegve -
Megformálta a pontos és teljes tudást
Egy gyönyörkalligráfiában. A művészet
Akkor teljes, ha emberi. Emberi,
Mihelyt a festékcsomók, a fénytűhegyek
Ravasz korlátok közt teret teremtve
Meggyőznek, mint lehető szenvedély mutatója,
Mint alkalmas mércéje a szenvedélynek
S tárgyának egyben. A művész a teljesebb
Igazág érdekében hazudik. Higgyünk neki.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaV. Sz.

minimap