Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Tomlinson, Charles: The Way of a World

Tomlinson, Charles portréja

The Way of a World (Angol)

Having mislaid it, and then
Found again in a changed mind
The image of a gull the autumn gust
Had pulled upwards and past
The window I watched from, I recovered too
The ash-key, borne-by whirling
On the same surge of air, like an animate thing:
The scene was there again the bird,
The seed, the windlines drawn in the sidelong
Sweep of leaves and branches that only
The black and supple boughs restrained -
All would have joined in the weightless anarchy
Of air, but for that counterpoise. All rose
Clear in the memory now, though memory did not choose
Or value it first: it came
With its worth and, like those tree-tips
Fine as dishevelling hair, but steadied
And masted as they are, that worth
Outlasted its lost time, when
The cross-currents had carried it under.
In all these evanescences of daily air,
It is the shapes of change, and not the bare
Glancing vibrations, that vein and branch
Through the moving textures: we grasp
The way of a world in the seed, the gull
Swayed toiling against the two
Gravities that root and uproot the trees.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://books.google.hu/books

Egy világ útja (Magyar)

Elhánytam rég, de aztán újra
Megleltem elváltozott elmémben
A sirály képét, akit őszi szélroham
Röpített föl, el az ablak előtt,
Ahol kinéztem épp, s ráleltem a
Juhartermésre is, mely egyazon
Léghullámon pörgött, eleven lényként:
S újra ott volt a látvány: a madár,
A mag, a szélvonalak, kirajzolva az
Oldalt söprött levelek s gallyak által, amiket
Csak a fekete, hajló ágak fogtak vissza -
Mindent elsodort volna a súlytalan légi anarchia
Az ellensúlyuk nélkül. Mind élesen
Szökik emlékezetembe, bár elsőként nem az emlékezet
Szemelte ki s becsülte fel: jött az a maga
Becsével, és mint a facsúcsok amott,
A kócos hajként szépek, mégis árboc
Gyanánt földbe rögzöttek, az a becs
Túlélte elveszett idejét, amikor
A keresztáramok a mélybe sodorták.
Mindeme tűnékeny nappali légben
A változó formák s nem a puszta
Tekintetrezgés erezik és ágbogazzák
A mozgó szövedékeket: egy világ
Útját ragadjuk meg a magban, sirályban,
Ahogy küszködve inganak szemben a kettős
nehézkedéssel, amely a fákat ülteti és kitépi.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. I.

minimap