Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Warren, Robert Penn: Szakállas tölgyek (Bearded Oaks Magyar nyelven)

Warren, Robert Penn portréja

Bearded Oaks (Angol)

The oaks, how subtle and marine,
Bearded, and all the layered light
Above them swims; and thus the scene,
Recessed, awaits the positive night.
 
So, waiting, we in the grass now lie
Beneath the languorous tread of light:
The grassed, kelp-like, satisfy
The nameless motions of the air.
 
Upon the floor of light, and time,
Unmurmuring, of polyp made,
We rest; we are, as light withdraws,
Twin atolls on a shelf of shade.
 
Ages to our construction went,
Dim architecture, hour by hour:
And violence, forgot now, lent
The present stillness all its power.
 
The storm of noon above us rolled,
Of light the fury, furious gold,
The long drag troubling us, the depth:
Dark is unrocking, unrippling, still.
 
Passion and slaughter, ruth, decay
descend, minutely whispering down,
Silted down swaying streams, to lay
Foundation for our voicelessness.
 
All our debate is voiceless here,
As all our rage, the rage of stone;
If hope is hopeless, then fearless is fear,
And history is thus undone.
 
Our feet once wrought the hollow street
With echo when the lamps were dead
All windows, once our headlight glare
Disturbed the doe that, leaping fled.
 
I do not love you less that now
The caged heart makes iron stroke,
Or less that all that light once gave
The graduate dark should now revoke.
 
We live in time so little time
And we learn all so painfully,
That we may spare this hour's term
To practice for eternity.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://inwardboundpoetry.blogspot.hu

Szakállas tölgyek (Magyar)

A tölgyek mily rejtélyesek,
tenger-fajták, rajtuk szakáll,
felettük pásztás fény lebeg;
s a békés kép az éjre vár.
 
Mi is várunk a fűben itt
a fény fakó lépte alatt:
fű-hínárszálak követik
a névtelen fuvalmakat.
 
A fény s az idő küszöbén
heverünk, két polip-utód;
s ha visszahúzódik a fény,
atollként őrzünk árnypadot.
 
Zord építményünk korokon
át, óráról-órára nőtt:
a jelenlegi nyugalom
letűnt vadságtól nyert erőt.
 
Dél dühe, aranyzivatar
szórta fölénk villámait,
a lassú, hosszú nap zavar,
a homály felold, csillapít.
 
Harc, bukás, részvét, szenvedély
rakódik le, mint nesztelen
örvényű folyam, hogy e mély
szótlanság alapja legyen.
 
Itt minden vita csendbe vész,
kővé mered minden harag;
reménytelen a rettegés,
s a történelem megszakad.
 
Egyszer a sötét utcasort
léptünk visszhangja verte föl,
egy felzavart gím vágtatott
egyszer a fényszórónk elől.
 
Szerelmem nem kisebb ma,
hogy rab szívem ércként kalapál,
s hogy mind, amit a fény adott,
elnyeli lassan a homály.
 
Az időnk itt oly kis idő,
s a tudásunk oly kínteli,
hogy fukaron kell e tűnő
órát megörökíteni.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaH. E.

minimap