Gratulálunk! Az év fordítója Efraim Israel!
Hírek

Watkins, Vernon: Béke a velszi dombokon (Peace in the Welsh Hills Magyar nyelven)

Watkins, Vernon portréja

Peace in the Welsh Hills (Angol)

Calm is the landscape when the storm has passed,

Brighter the fields, and fresh with fallen rain.

Where gates beat out new colour from the hills

Rivers fly faster, and upon their banks

Birds preen their wings, and irises revive.

Not so the cities burnt alive with fire

Of man's destruction: when their smoke is spent,

No phoenix rises from the ruined walls.

 

I ponder now the grief of many rooms.

Was it a dream, that age, when fingers found

A satisfaction sleeping in dumb stone,

When walls were built responding to the touch

In whose high gables, in the lengthening days,

Martins would nest? Though crops, though lives, would fail,

Though friends dispersed, unchanged the walls would stay,

And still those wings return to build in Spring.

 

Here, where the earth is green, where heaven is true

Opening the windows, touched with earliest dawn,

In the first frost of cool September days,

Chrysanthemum weather, presaging great birth,

Who in his heart could murmur or complain:

'The light we look for is not in this land'?

That light is present, and that distant time

Is always here, continually redeemed.

 

There is a city we must build with joy

Exactly where the fallen city sleeps.

There is one road through village, town and field,

On whose robust foundation Chaucer dreamed

A ride could wed the opposites in man.

There proud walls may endure, and low valls feed

The imagination if they have a vine

Or shadowy barn made rich with gathered corn.

 

Or shadowy barn made rich with gathered corn.

Great mansions fear from their surrounding trees

Filling their rooms with leaves. And cottages

Bring the sky down as flickering candles do,

Leaning on their shadows. I have seen

Vases and polished brass reflect black windows

And draw the ceiling down to their vibrations,

Thick, deep, and white-washed, like a bank of snow.

 

To live entwined in pastoral loveliness

May rest the eyes, throw pictures on the mind,

But most we need a metaphor of stone

Such as those painters had whose mountain-cities

Cast long, low shadows on the Umbrian hills.

There, in some courtyard on the cobbled stone,

A fountain plays, and through a cherub's mouth

Ages are linked by water in the sunlight.

 

All of good faith that fountain may recall,

Woman, musician, boy, or else a scholar

Reading a Latin book. They seem distinct,

And yet are one, because tranquillity

Affirms the Judgment. So, in these Welsh hills,

I marvel, waking from a dream of stone,

That such a peace surrounds me, while the city

For which all long has never yet been built.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://books.google.hu/books

Béke a velszi dombokon (Magyar)

Nyugodt a táj, ha elmúlt a vihar.

Frissen ragyog a rét eső után,

új színt csal ki a szél a dombokon,

folyó jobban rohan, s a partjain

madár tollászkodik, hab írisz éled.

Nem így a városok, miket az ember

tűzzel perzselt, ha füstjük eloszolt:

nem támad főnix rombadőlt falakból.

 

Most eltűnődöm sok hely bánatán.

Álom volt az a kor, midőn elég volt

az ujjaknak aludni néma kőben,

midőn érzés szerint épült a fal,

minek ormán hosszabbodó napokban

fészkeit rakott a fecske? Bár barátok

szélledtek, aratás veszett, a fal állt;

s visszaröpült, hogy építsen, a fecske.

 

Itt, ahol zöld a föld és hű az ég,

kinyitva ablakot hajnal-varázsban,

hűs szeptember-napok első fagyában,

hogy krizantém virít nagy születést

jövendölvén: ki dörmögné szívében:

„A Fény, mit várunk, nincsen e vidéken?"

Itt van e Fény, s a távoli Idő

itt van mindég, szünetlenül megváltva.

 

Itt város van, építsük azt örömmel:

hol a rom-város szunnyad, éppen ott.

Falun, mezőn keresztül itt az út,

mely zord alapján Chaucer álmodott:

hogy egyesítheti egy vándorút

az ember-ellentéteket. Állhat a bástya,

s táplálhat álmokat a kis fal is, ha

borág nő rajt, vagy az árnyas csűr teli.

 

Nagy paloták félnek körűl a fáktól,

hogy téli, tarló szélvész-betörés

beszórja lombbal termeik. S a kunyhók

lehozzák az eget, mint gyertya rezgő

fénye, saját árnyára ráhajolva.

Láttam: vázák s bronzok mint tükrözik

a korom ablakot, s a plafont lehúzzák

rezgésükhöz... Fehér, mély 'mint havas part.

 

Élni, befonva pásztori magányba:

szemet nyugoszt, idéz emlékeket.

Főképp a kő átvitele kell nekünk,

mint festőknek, kiknek bérc-várai

nyúlt árnyat vetnek umbriai dombra.

Ott egy udvarban a kerek kövön

forrás csörög, s a kerub-szájon át

korokat köt össze a víz a napsugárban.

 

E forrás mindent híven visszahoz:

nőt, muzsikust, fiút, avagy tudóst,

ki latin könyvet olvas. Külön állnak

látszólag, mégis egyek, mert a békés

csend így ítél. E velszi dombokon

csodálkozom, kő-álomból riadva:

ily béke vesz körül, holott a város

(mindenki vágya) még mindég nem áll.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap