Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Wayman, Tom: The Kiss and the Cry

Wayman, Tom portréja

The Kiss and the Cry (Angol)

When we first kissed, that November night
I heard the faint noise of crying
I drew away my lips. In the cold air someone was sobbing.

She pulled me back to her. We kissed again, mouths opening,
tongues beginning their first discoveries
of where the warm blood goes, pulsing, inside our flesh.

But the crying grew louder. Through my ears
I recognized the tears of the woman I had just broken up with
after two years. And without opening my eyes
I heard her joined by the hoarse masculine agony
that must be the husband of the woman I clung to now.

Kisses and kisses. But the cold night around us
grew an avalanche of crying: the tears of her parents, and mine
for what we had done and what we intended. Tears added on
by those friends of ours who were bitter and lonely this
evening, and the crying of others we didn't know
who were likewise alone.

The marrieds crying,
because all their lives come up short unto this minutes,
those worn out today at their work
tears of the crippled, retarded, tears of the mad
the strange, broken tears of the hungry, the sick,
and the effortless, hopeless, continual tears of the poor.

All this surrounded us, where we clutched each other in the night:
a howl and clamor filling the empty street
and the chill air. And I could pick out
the sound of myself crying: painful, uncontrolled gasps
of my chest and breath, spasms driven by some hideous loss
I had not yet discovered…

In the front seat of my car, where we embraced like adolescents
hands moving desperately over each others bodies
under our heavy winter clothing
I addressed the sound of so much misery:

If my sorrow added to yours could help, I said
I would give up joy.
I swear that, if I could, I would go right now to live in a different world:
some planet without this constant unhappiness.
But I no longer believe my pain
will help another human being.

And when I said this, there was not a sound in the car
or under the street lights, except her breathing and mine.
I was calm, very certain.
I think at that moment another person was born.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://forums.plentyoffish.com

A csók és a sírás (Magyar)

Első csókunk alatt, a novemberi éjben
sírás gyönge nesze hatolt fülembe.
Elvontam az ajkam. A hideg levegőben valaki zokogott.

Ő megint magához vont. És csókolóztunk, nyitott szájjal,
nyelvünk először kezdte fölfedezni
a vér melegen lüktető útját a húsban.

De a sírás egyre hangosabb lett. Fülem
fölismerte azonnal: ez a lány, akivel épp most szakítottam,
két év után. S hunyt szemmel vettem észre,
hogy érdes férfi-gyötrelem csatlakozott az övéhez,
biztosan annak a lánynak a férje, kit épp szorítottam.

Csókok és csókok. De körül, a hideg éjben
sírás-lavina nőtt: szülei sírása, és az enyémeké,
azért, amit tettünk, s tenni fogunk majd.
Barátainknak
a könnye, akik egyedül, keserűen töltik az estét,
és más ismeretleneké, akik éppoly magányosak voltak.

A házasok sírása,
mert egész életük sem ér föl ezzel a perccel,
a napi munkában elfáradtak sírása,
bénák könnye, idétleneké, az őrülteknek a könnye,
betegek, éhezők furcsán kicsorbult könnye,
és a szegények szüntelen omló, reménytelen könnye.

Ez vett minket körül, ahogy ölelkeztünk a hideg éjben:
követelő üvöltés, végig az üres utcán,
és a jeges levegőben. S kihallottam belőle
saját sírásomat: mellem, lélegzetem
görcsös zihálását, valami szörnyű,
még ismeretlen veszteség miatt…

Az autóban, ahol akár a kamaszok, úgy szorongattuk egymást
- kezünk vadul kutatott a súlyos téli öltözék alatt,
bár közel jártunk már a harminchoz mind a ketten -,
így szóltam hangjához e túl sok szenvedésnek:

„Ha az én kínom a tiétekhez adva segítene", mondtam,
„lemondanék most rögtön az örömről.
Esküszöm, ha tehetném, azonnal átköltöznék egy más világba,
egy bolygóra, ahol nem ilyen állandó a kín.
De többé nem hiszem, hogy az én szenvedésem
segíthet egy másik emberi lényen."

És ahogy ezt kimondtam, nem hallatszott semmi se többé
az autóban vagy az utcán, csak az ő lélegzete és az enyém.
Nagyon biztos voltam, nagyon nyugodt.
Azt hiszem, ebben a percben új ember született.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaR. Zs.

minimap