Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Wilbur, Richard: Altitudes

Wilbur, Richard portréja

Altitudes (Angol)

I

Look up into the dome:

It is a great salon, a brilliant place,

Yet not too splendid for the race

Whom we imagine there, wholly at home

 

With the gold-rosetted white

Wainscot, the oval windows, and the fault-

Less figures of the painted vault.

Strolling, conversing in that precious light,

 

They chat no doubt of love,

The pleasant burden of their courtesy

Borne down at times to you and me

Where, in this dark, we stand and gaze above.

 

For all they cannot share,

All that the world cannot in fact afford,

Their lofty premises are floored

With the massed voices of continual prayer.

 

II

How far it is from here

To Emily Dickinson’s father’s house in America;

Think of her climbing a spiral stair

Up to the little cupola with its clear

 

Small panes, its room for one.

Like the dark house below, so full of eyes

In mirrors and of shut-in flies,

This chamber furnished only with the sun

 

Is she and she alone,

A mood to which she rises, in which she sees

Bird-choristers in all the trees

And a wild shining of the pure unknown

 

On Amherst. This is caught

In the dormers of a neighbor, who, no doubt,

Will before long be coming out

To pace about his garden, lost in thought.

 

1956



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.tumblr.com/tagged

Magasságok (Magyar)

I

Nézd fent a kupolát:

Fénylő szalon, s mégse túl cifra hely

A társaság számára, mely

Úgy hisszük, otthon érzi itt magát

 

Az aranyos fehér

Faburkolat, az ablakok s a bűntelen

Szép nép közt a mennyezeten.

S nyilván, míg mind presziőz fényben jár s beszél,

 

Témája: szerelem,

Udvaronc-léte kedves terhe, mit

Időnként rád s rám ejt le, kik

Fölnézünk lentről s állunk fénytelen.

 

S bár nem oszt meg velünk

Sok mindent, miben szűkös a világ,

Magas lakhelye padlatát

Imánk építi s zengő énekünk.

 

II

Innét Amerika

S Emily Dickinsonék háza messze van; de képzeld:

A csigalépcsőn megy fel épp,

Várja az ablakos kis kupola,

 

Hová ő fér be csak.

Mint lent a ház, bezárt legyeivel

S tükrökből tárt szemeivel,

E hely, hol minden bútorzat a nap,

 

Ez is ő, és csak ő:

Hangulat, melybe felszáll, s melyen át

Látja madarak kórusát

S az ismeretlennek lenyűgöző

 

Fényét Amhersten. Ezt

Látja a szomszéd is, s már tudni jól:

Mindjárt a kertbe is kilép, ahol

Majd eltűnődve sétálgatni kezd.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap