Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hírek

Wilbur, Richard: A parti út (On the Marginal Way Magyar nyelven)

Wilbur, Richard portréja

On the Marginal Way (Angol)

            Another cove of shale,

But the beach here is rubbled with strange rock

      That is sleek, fluent, and taffy-pale.

I stare, reminded with a little shock

How, by a shore in Spain, George Borrow saw

A hundred women basking in the raw.

 

            They must have looked like this,

That catch of bodies on the sand, that strew

      Of rondure, crease, and orifice,

Lap, flank, and knee–a too abundant view

Which, thought he'd had the lenses of a fly,

Could not have waked desire in Borrow's eye.

 

            Has the light altered now?

The rocks flush rose and have the melting shape

      Of bodies fallen anyhow.

It is a Gericault of blood and rape,

Some desert town despoiled, some caravan

Pillaged, its people murdered to a man,

 

            And those who murdered them

Galloping off, a rumpling line of dust

      Like a wave's white, withdrawing hem.

But now the vision of a colder lust

Clears, as the wind goes chill and all is greyed

By a swift cloud that drags a carrion shade.

 

      If these are bodies still,

Theirs is a death too dead to look asleep,

      Like that of Auschwitz' final kill,

Poor slaty flesh abandoned in a heap

And then, like sea-rocks buried by a wave,

Bulldozed at last into a common grave.

 

            It is not tricks of sense

But the time's fright within me which distracts

      Least fancies into violence

And makes my thought take cover in the facts,

As now it does, remembering how the bed

Of layered rock two miles above my head

 

            Hove ages up and broke

Soundless asunder, when the shrinking skin

      Of Earth, blacked out by steam and smoke,

Gave passage to the muddled fire within,

Its crannies flooding with a sweat of quartz,

And lathered magmas out of deep retorts

 

            Welled up, as here, to fill

With tumbled rockmeal, stone-fume, lithic spray,

      The dike's brief chasm and the sill.

Weathered until the sixth and human day

By sanding winds and water, scuffed and brayed

By the slow glacier's heel, these forms were made

 

            That now recline and burn

Comely as Eve and Adam, near a sea

      Transfigured by the sun's return.

And now three girls lie golden in the lee

Of a great arm or thigh, and are as young

As the bright boulders that they lie among.

 

            Though, high above the shore

On someone's porch, spread wings of newsprint flap

      The tidings of some dirty war,

It is a perfect day: the waters clap

Their hands and kindle, and the gull in flight

Loses himself at moments, white in white,

 

            And like a breaking thought

Joy for a moment floods into the mind,

      Blurting that all things shall be brought

To the full state and stature of their kind,

By what has found the manhood of this stone.

May that vast motive wash and wash our own.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ronnowpoetry.com

A parti út (Magyar)

Itt öblös a pala,

Ám a part furcsa szikláktól lepett:

Rőtsárga mind s olajsima.

Nézem, s belémvág az emlékezet,

Hogy George Borrow a spanyol partokon

Száz nőt látott napozni csupaszon.

 

Így heverhettek ők,

Porban, egy halfogásnyi női hús,

Nyílások, dombok és redők:

Csupa térd s öl. — Képnek annyira dús,

Hogy mégha összetett légy-szeme van,

Sem kelhetett vágy tőle Borrow-ban.

 

De a fény tört-e meg?

A szirt most mind vörös és roskatag,

Mint lemészárolt tetemek.

Guéricault-kép: tört szűzek, vérpatak,

Földúlt város, kirabolt karaván,

Tagjai leölve egymás után.

 

Ők meg, a gyilkosok,

Futnak, mögöttük fölvert por lebeg:

A partról lefutó habok.

Majd új kép jön, már tisztább, hidegebb,

Amint hűs szél kel, s elszürkül a táj,

S gyors felhő vonván, száll a dög-homály.

 

Ha test e törmelék:

Ahhoz, hogy alvó legyen, túl halott;

Idézi Auschwitz végzetét:

Palaszín hús, hegyekké halmozott,

Mely — mint part szirtje habban megmerül -

Végül a közös sírba lekerül.

 

Nem szemem játszik itt:

Korom félelme ez, mely bármibe

Rögtön erőszakot vetít,

S gondom tényekbe menekíti be,

Mint most, idézve, hogy fejem felett

A kétmérföldes sziklaemelet

 

Korokat hordozott,

Ám csendben széttört, míg a föld csökött

Bőre, mit gőz s füst kormozott,

Utat nyitott a belső tűz előtt,

S hajlatain kvarc-verejték tapadt,

S retortáin kitört a magma-hab,

 

Mint itt, hadd folyna be

Kovaföld, pernye, sűrű láva-lé

A sziklakút réseibe.

Míg hatodnapra, mely az emberé,

Porlasztván szél s víz, zúzván jégrögök,

E szirtek új formája létrejött,

 

S most fényben fekszenek,

Mint Ádám s Éva, tengerpart során,

Új, bűvös napfény közepett.

Is itt van három aranybőrű lány

Egy-egy nagy kar s láb öblén: ifjuak,

Mint körül a sok fénylő szirtdarab.

 

S bár fent a szirteken

Egy házból újságpapír-szárnyra kel

Egy szennyes harc híre, nekem

Szép ez a nap: a hab tapssal felel,

S csillog, míg a sirály magasba ér,

S el-eltűnik, fehérben a fehér.

 

Mert mint gyors gondolat,

Egy percre az öröm elmémre tör,

Súgván: végső alakjukat

Kibontja a dolgok mélyeiből

Az, mi e szirtből embert csalt elő.

Moss hát minket is, roppant őserő!



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap