Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Wilde, Richard Henry: Az éltem olyan, mint a nyár virága (My life is like the summer rose Magyar nyelven)

Wilde, Richard Henry portréja
Radó Antal portréja

Vissza a fordító lapjára

My life is like the summer rose (Angol)

My life is like the summer rose,        
  That opens to the morning sky,      
But, ere the shades of evening close,           
  Is scattered on the ground—to die!           
Yet on the rose’s humble bed
The sweetest dews of night are shed,          
As if she wept the waste to see—    
But none shall weep a tear for me!   
 
My life is like the autumn leaf          
  That trembles in the moon’s pale ray:
Its hold is frail—its date is brief,      
  Restless—and soon to pass away!  
Yet, ere that leaf shall fall and fade,
The parent tree will mourn its shade,
The winds bewail the leafless tree—
But none shall breathe a sigh for me!           
 
My life is like the prints, which feet 
  Have left on Tampa’s desert strand;          
Soon as the rising tide shall beat,     
  All trace will vanish from the sand;
Yet, as if grieving to efface  
All vestige of the human race,          
On that lone shore loud moans the sea—     
But none, alas! shall mourn for me!   



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.bartleby.com

Az éltem olyan, mint a nyár virága (Magyar)

Az éltem olyan, mint a nyár virága,
  Mely nyílik hajnal nyiltakor,
De mihelyest enyész a nap világa,
  A porba esve, haldokol.
Ám jő az éj s megszánja a kimultat,
S mint hogyha elsiratná csendesen,
Föléje tiszta harmatcsöppet hullat -
De engem nem sirat majd senkisem.
 
Az éltem olyan, mint az ősznek lombja,
  Mely reszket a hold fényinél;
Lazán függ ágán - súlya földre vonja –
  Talán már holnapot sem ér.
De mielőtt a színe-hagyta galytúl
Kopár szülője végbucsút veszen,
Az őszi szél kesergve fel-feljajdúl -
Majd hunytomon nem jajgat senkisem.
 
Az éltem olyan, mint a gyönge lábnyom
  A tengerpartja fövenyén,
Mely mintha sohse lett vón’ a világon,
  Enyész, dagálynak jövetén.
De ott, ahol nyomot hagyott az ember,
Szánó morajlás zúg-búg a vizen,
Vélnéd, hogy gyászoló dalt zöng a tenger
De engem nem gyászol majd senkisem.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaR. A.

minimap