Williams, Hugo: Karcolások (Scratches Magyar nyelven)

My mother scratched the soles of my shoes
to stop me slipping
when I went away to school.

I didn’t think a few scratches
with a pair of scissors
was going to be enough.

I was walking on ice,
my arms stretched out.
I didn’t know where I was going.

Her scratches soon disappeared
when I started sliding
down those polished corridors.

I slid into class.
I slid across the hall into the changing-room.
I never slipped up.

I learnt how to skate along with an aeroplane
or a car, looking ordinary,
pretending to have fun.

I learnt how long a run I needed
to carry me as far as the gym
in time for Absences.

I turned as I went,
my arms stretched out to catch the door jamb
as I went flying past.

Anyám megkarcolta a cipőm talpát,
hogy el ne csússzam
iskolába menet.

Nem hittem, hogy ollóval
néhányszor megkarcolni
elég lesz.

Jégen mentem,
kinyújtott karral,
nem tudtam, hol járok.

Karcolásai eltűntek hamar,
amikor csúszni kezdtem
a fényesre sikált folyosókon.

Becsúsztam az osztályba.
Átcsúsztam a hallon, be az öltözőbe.
Sose csúsztam el.

Megtanultam együtt korcsolyázni
autóval, repülővel, könnyedén,
mintha csak mulatságból.

Megtanultam, mekkora lendület kell,
hogy elvigyen a tornateremig
még névsorolvasás előtt.

Menet közben megfordultam,
hogy kinyújtott kezemmel elkapjam az ajtó
gombját elsuhantomban.