Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Yeats, William Butler: Iskolások között (Among School Children Magyar nyelven)

Yeats, William Butler portréja

Among School Children (Angol)

I walk through the long schoolroom questioning;

A kind old nun in a white hood replies;

The children learn to cipher and to sing,

To study reading-books and histories,

To cut and sew, be neat in everything

In the best modern way - the children's eyes

In momentary wonder stare upon

A sixty-year-old smiling public man.

 

I dream of a Ledaean body, bent

Above a sinking fire. a tale that she

Told of a harsh reproof, or trivial event

That changed some childish day to tragedy -

Told, and it seemed that our two natures blent

Into a sphere from youthful sympathy,

Or else, to alter Plato's parable,

Into the yolk and white of the one shell.

 

And thinking of that fit of grief or rage

I look upon one child or t'other there

And wonder if she stood so at that age -

For even daughters of the swan can share

Something of every paddler's heritage -

And had that colour upon cheek or hair,

And thereupon my heart is driven wild:

She stands before me as a living child.

 

Her present image floats into the mind -

Did Quattrocento finger fashion it

Hollow of cheek as though it drank the wind

And took a mess of shadows for its meat?

And I though never of Ledaean kind

Had pretty plumage once - enough of that,

Better to smile on all that smile, and show

There is a comfortable kind of old scarecrow.

 

What youthful mother, a shape upon her lap

Honey of generation had betrayed,

And that must sleep, shriek, struggle to escape

As recollection or the drug decide,

Would think her Son, did she but see that shape

With sixty or more winters on its head,

A compensation for the pang of his birth,

Or the uncertainty of his setting forth?

 

Plato thought nature but a spume that plays

Upon a ghostly paradigm of things;

Solider Aristotle played the taws

Upon the bottom of a king of kings;

World-famous golden-thighed Pythagoras

Fingered upon a fiddle-stick or strings

What a star sang and careless Muses heard:

Old clothes upon old sticks to scare a bird.

 

Both nuns and mothers worship images,

But those the candles light are not as those

That animate a mother's reveries,

But keep a marble or a bronze repose.

And yet they too break hearts - O Presences

That passion, piety or affection knows,

And that all heavenly glory symbolise -

O self-born mockers of man's enterprise;

 

Labour is blossoming or dancing where

The body is not bruised to pleasure soul.

Nor beauty born out of its own despair,

Nor blear-eyed wisdom out of midnight oil.

O chestnut-tree, great-rooted blossomer,

Are you the leaf, the blossom or the bole?

O body swayed to music, O brightening glance,

How can we know the dancer from the dance?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.web-books.com/Classics

Iskolások között (Magyar)

Járom a nagy tantermet, kérdezek;

felel egy jó öreg fehér apáca:

betűvetést tanulnak, éneket,

készülnek könyvekre, históriára,

szabni-varrni, ügyesek legyenek

s takarosak, legjobb új-mód – s csodálva

bámul a kíváncsi gyerekcsapat

egy mosolygó, hatvanéves urat.

 

Léda-testről álmodom, hamvadó

tűz fölé hajol, anyásan mesélve,

feddés-e vagy közönséges való

hozott tragédiát gyermek-kedélyre;

mesélt, és lényünk eggyéolvadó

ifjú vonzalma lobbant külön-égre –

vagy fordítván plátóni esetet,

közös tojáshéj bel-világa lett.

 

A régi heves kínon-haragon

tűnődve, nézek egy-egy gyermekarcot;

kisleányként ő is így állt vajon?

De hiába-ki hattyú-lánya: van sok

vonás, közös minden ily szárnyason.

Egy-egy arc-szín, haj-szín: ő az, szakasztott!

És a szívem már vadul kalapál,

eleven gyermekként előttem áll.

 

Képe elmémbe úszik, ahogy él –

quattrocento-ujj formálta ilyenre,

hogy inna arca hajlatán a szél,

s a húsát kusza árnyakból keverte?

Bár magam sosem voltam Léda-vér,

holló hajam – volt!... Vissza a jelenbe;

mosolyogjunk, válaszul, játsszuk ezt

a jó madárijesztő szerepet.

 

Ifjú anya, új formával ölén –

ó, a nemzés mézének árulása;

mely alszik majd, sikolt, küzd, végre: lény,

s hogy mi végre: emlék s gyógyszer hatása –,

hinné-e, ha hatvan téllel fején

látná e formát, hinné: fia-mása

vigasz a kínért, melyben született,

s a bizonytalanért, amire lett?

 

Plátónnak a természet puszta hab,

szökdös a dolgok szellemrendszerén;

Arisztotelész már óvatosabb,

játszván urak urának al-felén;

arany combú híres Püthagorasz

húz-von s kipenget húrján-zsinegén

csillag-dalt, mit rest Múzsa hallhatott:

göncök rossz fán, madár-riogatók.

 

Képimádók az apácák s anyák,

ám a gyertyafényes kép nem segíthet,

hogy éledjen anya-ábrándvilág,

márványt vagy bronzot nyugtat csak – de

mégis szaggatja... Ó, odaadást,

mámort s részvétet váró Jelenések,

kiket menny-dicsfény jelképekbe fog:

önteremtő emberút-csúfolók;

 

munka vagy tánc ott virul, hol a test

nem töretik a lélek gyönyörére,

s nem szül Szépet a kétségbeesett,

vaksi tudást sem olajmécs, kiégve,

ó, gesztenyefa, roppant gyökerek

virulása: virág vagy, törzs, levél-e?

Ó, test, zenén ringj, szemek, gyúljatok!

Táncából a táncost: kitudhatod?



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap