Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Gratulálunk! Az Év Fordítója 2019-ben Fehér Illés!
Hírek

Yeats, William Butler: Blood And The Moon

Yeats, William Butler portréja

Blood And The Moon (Angol)

I
Blessed be this place,
More blessed still this tower;
A bloody, arrogant power
Rose out of the race
Uttering, mastering it,
Rose like these walls from these
Storm-beaten cottages --
In mockery I have set
A powerful emblem up,
And sing it rhyme upon rhyme
In mockery of a time
HaIf dead at the top.

II
Alexandria's was a beacon tower, and Babylon's
An image of the moving heavens, a log-book of the sun's journey and the moon's;
And Shelley had his towers, thought's crowned powers he called them once.
I declare this tower is my symbol; I declare
This winding, gyring, spiring treadmill of a stair is my ancestral stair;
That Goldsmith and the Dean, Berkeley and Burke have travelled there.
Swift beating on his breast in sibylline frenzy blind
Because the heart in his blood-sodden breast had dragged him down into mankind,
Goldsmith deliberately sipping at the honey-pot of his mind,
And haughtier-headed Burke that proved the State a tree,
That this unconquerable labyrinth of the birds, century after century,
Cast but dead leaves to mathematical equality;
And God-appointed Berkeley that proved all things a dream,
That this pragmatical, preposterous pig of a world, its farrow that so solid seem,
Must vanish on the instant if the mind but change its theme;
Saeva Indignatio and the labourer's hire,
The strength that gives our blood and state magnanimity of its own desire;
Everything that is not God consumed with intellectual fire.

III
The purity of the unclouded moon
Has flung its atrowy shaft upon the floor.
Seven centuries have passed and it is pure,
The blood of innocence has left no stain.
There, on blood-saturated ground, have stood
Soldier, assassin, executioner.
Whether for daily pittance or in blind fear
Or out of abstract hatred, and shed blood,
But could not cast a single jet thereon.
Odour of blood on the ancestral stair!
And we that have shed none must gather there
And clamour in drunken frenzy for the moon.

IV
Upon the dusty, glittering windows cling,
And seem to cling upon the moonlit skies,
Tortoiseshell butterflies, peacock butterflies,
A couple of night-moths are on the wing.
Is every modern nation like the tower,
Half dead at the top? No matter what I said,
For wisdom is the property of the dead,
A something incompatible with life; and power,
Like everything that has the stain of blood,
A property of the living; but no stain
Can come upon the visage of the moon
When it has looked in glory from a cloud.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://hellopoetry.com

Vér meg a hold (Magyar)

I
Áldott legyen ez a hely,        
S még áldottabb e torony;     
Véres erő, kihívón     
Emelte az égre fel      
A faj, szóval és tettel,
Hirdetnek e falak      
Viharvert falukat -     
Tréfám volt, hadd legyen jel,
Hatalmasan álljon ott,           
Így rímet rímre daloltam,      
S oly kort csúfoltam, 
Mely volt fönn: félhalott.

II        
Alexandriának világítótornya volt, s Babilonnak     
Oly, mi a járó ég mása, hajónapló, hol a napnak mozgása vezettetik s mozgása a holdnak;
És voltak tornyai Shelleynek, miket egyszer meg is nevezett: koronás erők voltak.
Én azt mondom: e torony - a szimbólumon; azt mondom erre
A kanyaros, csavaros, spirál-taposómalom lépcsőre, hogy ősi-örök lépcsőfok-sorom lenne;
Hogy Goldsmith s az egyházfl, Berkeley s Burke vette útját erre.
Swift verte a mellét, mint kit szibillai düh tép,
Mert a szíve vér-itatta mellben lerángatta az emberi fajba ekképp,
Goldsmith fontoltan kortyolta elméje méze-nedvét,
S a gőgösebb-fejű Burke fának állította az Államot,
S hogy e meghódíthatatlan madár-labirintus, ahogy teltek a századok,
Matematikai egyenarányossággal csak holt leveleket dobott;
És az Isten-jegyű Berkeley mindent álomnak nevezett ki,
S akkor e célhajhász, visszás, disznaja-világ, ellése bármi biztos látszatú - semmi
Lesz egy pillanat alatt, ha az elme, tárgyát váltva, ejti;
Saeva Indignatio* meg a munkás bére,
Az erő, hogy vérünk s igaz valónk önmaga vágya nagyszívűségét elérje;
Minden, ami nem Isten, vettetik értelmünk tüzére.

III
Tisztaság, felhő-nem-kendőzte hold
Küldte e padlóra nyíl sugarát.
Állta tisztán, lásd, hét évszázadát;
Nem maradt az ártatlan vérre folt.
Állt, vér-itatta földön, katona,
Gyilkos, hóhér, ha csekély napi bér
Várta, ha félt vakon, ha inni kért
Elvont gyűlölete - vért ontana!
Egy foltot az időknek nem locsolt!
Vér, az ősi lépcsőn a vér szaga!
Gyűljünk itt, kik nem ontottuk soha,
Áhítsuk ittasan: jönne a hold.

IV
Tapadnak csillám-poros ablakon,
Mint kik holdfény-egeken csüngenek,
Nappali és éji pávaszemek.
Néhány éji pille is, csapkodón.
Minden modern nemzet, mint e torony,
Fönn: félhalott? S így, úgy versem szava:
A bölcsesség a holtak birtoka,
Léttel nem egyező; s a hatalom,
Mint minden, amin vérnek foltja van,
Az élőké; de nem érhette folt,
Ahogy felhő mögül bukva a hold
Előragyogott diadalmasan.

 

*Saeva indignatio ulterius cor lacerare nequit – Swift maga szerzette sírfeliratából. „Szívét nem szaggatja többé a vad felháborodás.”



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. D.

minimap