Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Young, Dean: André Breton halála (The Death of André Breton Magyar nyelven)

Young, Dean portréja
Mohácsi Balázs portréja

Vissza a fordító lapjára

The Death of André Breton (Angol)

Only page 200 and already Breton’s
finding it impossible to reconcile
life to his ideal. If only he could feel
my old dog drinking from his cupped palms.
If only some fog was still alive in him,
he wouldn’t be making the marvelous
so uninhabitable even Desnos with his cortex
of starfish expelled. Forgive us, André,
and forgive yourself. We tried to dictate
a nocturnal manifesto to the bomb-blast
but children’s laughter keeps ripping
camellias in our darkness, the tips
of our bodies turning green. Do you think
the dirt disapproves of anything? Nothing rots
underground, the brain seeps autumnal garlands
like those late Sinatra songs where he’s hungover
just enough to sound husky and roughed-up
like a butterfly caught in a downpour.
Yes, the height of civilization is still
guided tours of prisons so surely now
is no time to be serious. Look how frantically
the hearts of these roses beat. Look
at those party-boats in the sky. Yes,
we all come into this world through a wound.
The soft thing tips, monsters arrive
with the light and what a struggle
just to stand up while the clouds break,
crickets quiet, flames come to the tongue
and the thorax is ransacked by bells bells bells.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásamassreview.org

André Breton halála (Magyar)

Ez még csak a 200. oldal, és Breton máris
lehetetlennek találja, hogy összebékítse
az életet az álommal. Bárcsak érezhetné,
ahogy egykori kutyám az ő tenyeréből iszik.
Bárcsak élne még benne valami köd,
ne tenné olyan elviselhetetlenné
a csodálatost, hogy még a tengericsillag-agykérgű
Desnost is elkergeti. Bocsáss meg, André,
nekünk és magadnak is. Próbáltunk
éji manifesztumot diktálni a bombazuhogásnak,
de a gyermekkacagás egyre letépdeste
sötétségünk kaméliáit, testünk csücske
elzöldült. Gondolod, hogy a mocsok
helytelenít bármit is? Semmi sem rohad
a föld alatt, az agy őszi girlandokat szivárog,
mint azok a kései Sinatra-dalok, mikor épp
annyira másnapos, hogy törődötten rekedt legyen,
mint egy felhőszakadásban elázott pillangó.
Igen, a civilizáció csúcsteljesítménye még mindig
a börtönbeli idegenvezetés, szóval most bizonyosan
nincs itt a komolyság ideje. Nézd, milyen tombolón
vernek ott a rózsák szívei. Nézd
azokat a bulihajókat az égen. Igen,
mindannyian sebből bújunk ki e világra.
Az a puha dolog elhasad, szörnyek jönnek
fénnyel és micsoda küzdelem csak az,
hogy felállj, míg felszakadozik a felhőzet,
elhallgatnak a tücskök, lángok ülnek a nyelvre,
és a mellkast átkutatják a csengők, csengők, csengők.



FeltöltőSebestyén Péter
Az idézet forrásahttp://versumonline.hu/vers/andre-breton-halala/

minimap