Borges, Jorge Luis: "Ritter, Tod und Teufel" két változata (Dos versiones de "Ritter, Tod und Teufel" Magyar nyelven)

I
Bajo el yelmo quimérico el severo
perfil es cruel como la cruel espada
que aguarda. Por la selva despojada
cabalga imperturbable el caballero.

Torpe y furtiva, la caterva obscena
lo ha cercado: el Demonio de serviles
ojos, los laberínticos reptiles
y el blanco anciano del reloj de arena.

Caballero de hierro, quien te mira
sabe que en ti no mora la mentira
ni el pálido temor. Tu dura suerte

es mandar y ultrajar. Eres valiente
y no serás indigno ciertamente,
alemán, del Demonio y de la Muerte.

II
Los caminos son dos. El de aquel hombre
de hierro y de soberbia, y que cabalga,
firme en su fe, por la dudosa selva
del mundo, entre las befas y la danza
inmóvil del Demonio y de la Muerte,
y el otro, el breve, el mío. ¿En qué borrada
noche o mañana antigua descubrieron
mis ojos la fantástica epopeya,
el perdurable sueño de Durero,
el héroe y la caterva de sus sombras
que me buscan, me acechan y me encuentran?
A mí, no al paladín, exhorta el blanco
anciano coronado de sinuosas
serpientes. La clepsidra sucesiva
mide mi tiempo, no su eterno ahora.
Yo seré la ceniza y la tiniebla;
yo, que partí después, habré alcanzado
mi término mortal; tú, que no eres,
tú, caballero de la recta espada
y de la selva rígida, tu paso
proseguirás mientras los hombres duren.
Imperturbable, imaginario, eterno.

I
A képzeletbeli sisak alatt
arcéle zord s éppoly kérlelhetetlen,
mint oldalán a kard. Kopár ligetben
léptet rendíthetetlen a lovag.

Az aljas és szemérmetlen sereg
már körbefogta: bámul szolgaszemmel
az Ördög, kétfelől kígyók merednek,
s homokórával int az ősz Öreg.

Ki rád néz, tudja, vaslovag, tebenned
nincsen hely gáncsnak, sápadt félelemnek.
Sorsod kemény: parancsot és talán

sebet kell osztanod. Vitéz vagy, német,
s biztos lehetsz: méltó ellenfelének
fogad majd el az Ördög s a Halál.

II
Két út nyílik. Az egyiken a gőgös
vasember léptet, jó hitében bízva,
a világ veszedelmes erdejében,
a rémek közt, míg körben mozdulatlan
táncát járja az Ördög s a Halál;
a másik út rövid: enyém. Mely elmúlt
éjen vagy rég letűnt napon fedeztem
föl ezt a képzelt hőstörténetet,
a festő Dürer halhatatlan álmát,
a hőst s az árnyak rút seregletét,
kik lesnek rám, kutatnak s megtalálnak?
Nem a vitézt, engem szólít az ősz
öreg, kinek fején kígyók tanyáznak.
A le nem pergő óra nem a bajnok
örök percét, az én időmet méri.
Én leszek hamu s én leszek sötétség,
bár később indultam, mégis beérek
a végső révbe, míg te, ki nem is vagy,
te, egyenes kardú, derék levente,
tovább léptetsz a dermedt rengetegben,
tovább, amíg csak ember él a földön,
egykedvűen, képzelten, mindörökké.