La niña del alba (Spanyol)
Iba camino al mercado, con un gallo en cada brazo. Entre los pechos maduros le andaba un olor a campo. Sobre nidales tan dulces gallos iban soñando: plumones de suaves plumas en plumones de alabastro. Con lento andar, casi sueño, la niña va caminando. Lejanas, mugen las vacas por sus bíblicos establos. Un alba de leche tría junto a la niña se vuelca, soñando. La ruta cambió su polvo por calles de duro asfalto. Siente la niña en sus pies el beso frío y delgado. Esquinas de cuatro puntas, en el alba derivando, dormían en río gris un sueño de viejos barcos. Sola en la calle la niña, con un gallo en cada brazo, fríos sus desnudos pies, caliente el seno y las manos. De pronto un canto a lo lejos, casi el recuerdo de un canto: un canto que iba pulsando maravillosos teclados, que en el espacio estallaba como un cohete de nardos y que cada vez más cerca iba estrechando sus aros, hasta inundar la ciudad, flameando por los tejados en banderolas alegres y en espirales gallardos. El canto llegó a la niña y el canto llamó a los gallos, que sacudieron las crestas y el cuello enhiesto enarcaron. Como una isla de música, la niña entre los dos gallos. Como una rama llevada por la corriente del canto. Como un trompo melodioso que al mundo fuera entregado pregones de primavera y amanecer de manzanos. Y no despertó a los hombres la niña que entre sus brazos -gavilla de melodía- llevaba el alba y los gallos. Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | https://books.google.hu/books |
|
|
A hajnal leánya (Magyar)
Mindkét karján egy kakassal vásárba ment kishugocska, lehelt érett kebelébe tavasz-illatot a róna. Mindkét kakas ilyen édes fészken szunnyad ringatózva. Alabástrom pelyhes karján valódi tollpelyhek bokra. Lassan andalog a kislány, útját ábrándozva rója. Tehén bőg, tán visszavágyik bibliai istállóba. Friss tej hajnalderengése a hajadont el-elontja álmodozva. Poros dűlőről befordul kemény aszfalt-sikátorba, érzi lábán a leányka: selymes, hűs az utca csókja. Néz a hajnalból kibomló négyszögletű házsarkokra; szürke folyó habján sok vén bárka ring-reng, álmos, ócska. Mindkét karján egy kakassal megy magában kishugocska, a keze s a keble forró, meztéllába hűl fagyosra. Hirtelen dal zendül távol, lüktető dal, csengve-bongva, szinte csak egy dal emléke, tág terét átturbékolja, kél bűbájos billentyűkről, mint nárdusrakéta csokra, sziporkás hangröppentyűje mind közelébb hull le sorra, míg elárasztja a várost, háztetők fölött csapongva, mint kecses füzér, szerpentin, mint vidámság lobogója. A két kakas a lány karján fölrezzent a zeneszóra, megrázták piros taréjuk, nyakuk hajlott balra-jobbra. Zene-sziget: ringatózik két kakas közt a hugocska, mint gally, melyet elragad, visz az énekszó zengő sodra, mint világ elé perdített búgócsigán zsongó nóta, kikeleti víg kiáltás almafák közt virradóra. És nem ébresztett föl senkit, andalgott csak a hugocska - dallam kévéje - karjában a hajnalt s két kakast fogva.
Feltöltő | P. T. |
Az idézet forrása | M. Z. |
|
|