Góngora, Luis de: Gúnydal egy ünnepségre hívott lovagról (Burlándose de un caballero prevenido para unas fiestas Magyar nyelven)

Sea bien matizada la librea,

Las plumas de un color, negro el bonete,

La manga blanca, no muy de roquete,

Y atada al brazo prenda de Niquea;

Cifra que hable, mote que se lea,

Bien guarnecida espada de jinete,

Borceguí nuevo, plata y tafilete,

Jaez propio, bozal no de Guinea;

Caballo valenzuela bien tratado,

Lanza que junte el cuento con el hierro,

Y sin veleta al Amadís, que espera

Entrar cuidosamente descuidado,

Firme en la silla, atento en la carrera…

Y quiera Dios que se atraviese un perro.

Jól-árnyalt mente, s egyszín tollak, ormán

- így illendő - a sötét fejfedőnek,

fehérlő ruhaujj, mely szebb, ha bővebb,

és níkeai csipkedíszű dolmány;

mottó, mi harsog, névjel, ami pompáll,

ékes lovaskard - soha széditőbbet! -,

új, ezüst-csatos kordován-cipő, meg

lószerszám, melyen a kantár se kontár;

szép zabla, s mindez jó valenci ménen,

és lándzsavas, min mesék bűve rezdül:

ím Amadis lovag, ki alig várja,

hogy gondos hanyagságával belépjen;

szeme az úton, kengyelben a lába...

Csak fusson arra most egy eb keresztül!