Romualdo, Alejandro: Más kell (A otra cosa Magyar nyelven)

Basta ya de agonía. No me importa
La soledad, la angustia ni la nada.
Estoy harto de escombros y de sombras.
Quiero salir al sol. Verle la cara

Al mundo. Y a la vida que me toca,
Quiero salir, al son de una campana
Que eche a volar olivos y palomas.
Y ponerme, después, a ver qué pasa

Con tanto amor. Abrir una alborada
De paz, en paz con todos los mortales.
Y penetre el amor en las entrañas
Del mundo. Y hágase la luz a mares.

Déjense de sollozos y peleen
Para que los señores sean hombres.
Tuérzanle el llanto a la melancolía.
Llamen siempre a las cosas por sus nombres.

Avívense la vida. Dense prisa.
Esta es la realidad. Y esta es la hora
De acabar de llorar mustios collados,
Campos de soledad. ¡A otra cosa!

Basta ya de gemidos. No me importa
La soledad de nadie. Tengo ganas
De ir por el sol. Y al aire de este mundo
Abrir, de paz en paz, una esperanza.

Elég a halódás. Nem izgat engem
a magány, a szorongás és a semmi.
Romokkal s árnyakkal torkig beteltem.
A világ arcát lássam. Napra menni

vágyom. S a nékem rendelt élet arcát,
s kimenni egy harang hívó szavára,
mely felröppent száz gerlét és olajfát.
S megállni, s nézni, hogy mi lesz - utána -

ekkora vággyal. S kitárni a béke
hajnalát: béke hát, nektek, halandók!
Hogy hatoljon a világ velejébe
a vágy. S gyulladjon tenger fény azonmód.

A dolgokat mindig néven nevezzék.
Hagyják a sírást. Vívják meg a harcát,
hogy váljanak az urak emberekké.
A búbánat könnyeit kifacsarják.

Megújuljon az élet. Egy csapásra.
Ez a valóság. Ütött már az óra,
szűnjék meg hervadt dombok siratása,
s magány mezőié. Más kell, s mióta!

Elég már a nyögés. Senki magánya
nem érdekel. Csak már napfényre lépnék.
Levegőt árasztanék a világra,
békét követne béke, s jó reménység.