Masing, Uku: Augusztus-éjszakán (Love lõikuskuu ööl Magyar nyelven)

Oh nyyd ei kaeble ma enam
nende pärast, kellele peaksin olema kuri
ja siiski ei suuda.
Pole Jumala riikki kenam
ega Valge Laeva lakerdav puri.
Sest on kuu, on kuu ja pilvedest kotkas
ja selle pää olen ma,
nyyd on tuul ja õõtsuvad muistendeist puud
ja templilaul olen ma.
Kes nyyd kõnnib katuste yle
kergelt nagu metsparte lend,
kes nyyd puude siristab lehis,
enam ei tunne end.
Eks see ole minu, minu sydame lind.

Jumal, Sa jälle oled mu kõrval
otsekui tiivustund rõõm
ja Sinu kuue serval
on tähtede rohekas lõõm.
Eks Sina nyyd vaatad ju lehtede läbi,
paitad punavaid õunu?
Kui nyyd pole mu ilusa päeva lõuna,
millal siis veel?

Oi Sinu imet, pole mul raisatud minuteist häbi
kui seisad äkki mu teel,
naerad mulle vastu
just kui ammu oleksid oodanud mind,
mõelnud: Miks ei ometi astu
yle laguneva aia, ei usu, et ta lind,
kel on vahutavad tiivad,
suled täis rohelist laant,
kellele pilved on kiivad,
ja need, kes kiidavad paant.

Kilgetuli Manala rannal, taas mina usun,
sest on tõttav kuu ja taevas pilvedest lind
ning ta kadunud pää olen ma,
sest on tuul, Su aiast mullale vajunud puud
ja keset neid käed tõstan ma.

Ó, most már nem panaszkodom;
haragudnom kéne rájuk,
mégsem birok.
Isten országa se különb, tudom,
se a Fehér Hajó csitt-csett vitorlája.
Mert hold van és fel felhősas van,
azon otthonos vagyok én,
szél van, a fák emlék-hajlongnak,
templomos ének vagyok én.
Aki most a háztetőn jár,
röppen, mint könnyed vadkacsa,
aki most fütyörész fák lombjában,
nem ismeri magát-maga.
Hiszen ez az én, ez az én szívem madara.

Ismét mellettem vagy, isten,
mint az öröm ha szárnyra kél,
kabátodon körbe-körbe
csillag-láng a zöld szegély.
Te nézel át leveleken,
pirosló almát simogatsz.
Szép napom dele ez? s ha nem az -
mikor jön el?

Csoda, hogy sok-sok elszórt percem nem szégyellem,
ha elém állsz mosolyogva hirtelen,
mintha vártál volna rég,
mintha rám gondoltál volna:
„Mért nem lép át rom-kerítésen,
mért nem hiszi el, ő a madár,
tajtékzik a szárnya,
tolla zöld rengeteg,
felhő féltékeny reája,
Pán-dicsőítő hivek.”

Manala partján tündöklő tűz: újra hiszek,
mert az égen hold siet s felhőmadár,
elvesztett feje én vagyok;
mert a szél zúg s földre hajló fák borítják kertedet -
köztük feltartom kezemet.