Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Masing, Uku: Teades, et maailma ma ei kõlba

Masing, Uku portréja

Teades, et maailma ma ei kõlba (Észt)

Kui nukrad on Sinu aiad, Jehoova!
Tean hästi, nagu seda, et olen haige:
Sinu puudest mulle lohutuselõhnu ei hoova,
vaid tuhmilt talitseb Su tydimuse tuulevaige.
Käin kõikjalt, olen ju tolm, aga syda on jääs
ja liivatuisk tuleb mu järgi
ning ikka need tylpinud mõtted mu pääs
nagu mesilase täidavad kärgi
Ykskõik, mis ma teen, sellest halba vaid saab
mitte iialgi õitsvat oksa.
Minu viha on ainult ylekohus
ja kui ma armastan, siis nutab keegi
märjaks oma juuksed.

Oleks ma värisevi lehtedega haab,
siis saaks must syydata tuld,
aga õnnistus liiga sinine seegi.
Tulelõhna pole enam ju tohus,
mis tahab vaid pilvi ja vihma,
päikest juba homme ei kihma,
sest iga tuli on põletav kuld
ja kaebaja varaks vaid nuuksed.

Ma tean, et kõik läheb sassi,
mis ma iganes teen,
et mu laeval ei ole kompassi,
sydamekasti aina ma neen,
oma mõttesist enam ei hooli
võilille seemnegi väärt,
egas seda udu keegi ei vooli,
millel mullalgi ei ole äärt.
Kuhu peaksin matma enda,
et ma kurja ei teeks, sest kuigi ei kisenda
keegi mu patte kohtupäeva lõunal,
ei kaeba keegi, et olen võtnud ta pihku
ja visand maha,
mõru ikkagi maitse sellel õndsuse õunal,
mille kogemata pärin. Sest kui ykski ei taha
syydistada mind, enda eest ei pääse,
olen tungalteri kasvatand vaid oma vihku
tehes, mida tahes.

Ning mu häda on mõistmatum Sulle kui sääse
surin sydaöö viivude vahel,
kes Sa kõnnid oma aias sõrmil jahe kuu
ja ei panegi tähele,
et taas on haige yks puu.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://saadik.blogspot.hu

Tudom, nem való vagyok e világra (Magyar)

A kertjeid, Jehova! szomorúak,
tudom; s azt is: beteg vagyok magam.
Fáidról-nem jön vígaszomra szózat,
unott szélcsended béklyóz komoran.
Járok, hisz por vagyok, de a szivem jég,
járok, de nyomomban homokvihar jár,
és körüldöngnek elcsigázott eszmék,
és fejem zsong, mint méhektől a kaptár.
Mintha akármit tennék rosszra válna,
soha virágzó faág-fehérre.
Az én dühöm mindig: méltánytalanság,
s ha szeretek, haját csapzottra sírja
valaki érte.

Lennék csak reszkető levelű nyárfa,
tüzet lehetne gyújtani belőlem;
az is túl kék maradna, hiába.
A tűz szagát nem rejti nyírfa kérge,
az csak a felhőt-esőt kergeti,
holnapra már napfény se kell neki,
mert minden tűz így ég: arany-esőben...
Szipogás végzi a panasz kalandját.

Visszájára fordul minden, tudom jól;
mi valaha is lesz velem.
Hajóm iránytű-vesztetten barangol;
szívem, bárkád hegesztgetem;
és nem törődöm gondolataimmal,
nem többé egy fikarcnyit!
hisz e ködön akad-e, aki győzzön,
ahol formátlan új űrt a talaj nyit!
Hová kellene temetkeznem,
hogy rosszat ne tegyek, mert bárha fennen
senki se vádol, az Ítélet Napján
nem panaszol be, hogy kezembe kaptam
s a földhöz csaptam,
de - Üdvösség! almád íze kesernyés,
mert véletlen, mert ki nem érdemelt rész.
Nem vádolnak: de én űzöm magam,
hogy csak anyarozzsal lett dús a kévém,
kényem-kedvemnek élvén.

S hogy keservem oly rejtélyes neked,          
mint szúnyog-döngés éjnek idején?  
Jársz hideg holddal ujjadon, 
kerted körén, és észre sem veszed    
egy fa megint beteg.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaT. D.

minimap