Bellay, Joachim du: Tu ne me vois jamais, Pierre, que tu ne die

Tu ne me vois jamais, Pierre, que tu ne die

Que j'étudie trop, que je fasse l'amour,

Et que d'avoir toujours ces livres à l'entour

Rend les yeux éblouis et la tête alourdie.

Mais tu ne l'entends pas : car cette maladie

Ne me vient du trop lire ou du trop long séjour,

Ainsi de voir le bureau, qui se tient chacun jour :

C'est, Pierre mon ami, le livre où j'étudie.

Ne m'en parle donc plus, autant que tu as cher

De me donner plaisir et de ne me fâcher :

Mais bien en cependant que d'une main habile

Tu me laves la barbe et me tonds les cheveux,

Pour me désennuyer, conte-moi, si tu veux,

Des nouvelles du pape et du bruit de la ville.

Sosem találkozunk úgy, Péter, hogy ne mondjad:

megárt a tanulás, és jobb a szerelem,

s megvakul a szemem, elbódul a fejem,

ha váltig ezeket a könyveket bujom csak.

Tévedsz. Mert nem az az oka az én bajomnak,

hogy sokat olvasok és ülök egy helyen,

hanem a hivatal, naponta, szüntelen:

lám, Péter, ez az a könyv, mely engem nyomorgat.

Erről hát szót se ejts többé nekem, ha csak

kedvemet keresed s nem bosszúságomat.

Inkább, míg ügyesen hajam nyírod, keféled,

és szakállam mosod, mulattatásomul

meséld el, légy szíves, hogy van a pápa úr,

s mi újság, amiről a városban beszélnek.