Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Carco, Francis: Bohème

Carco, Francis portréja

Bohème (Francia)

À Maurice Utrillo

La rue avec ses maisons blêmes,
Ses débits, ses trottoirs luisants
Et ses hasards, toujours les mêmes,
Nous savons trop pourquoi il l'aime,
Depuis le temps de sa bohème,
D'un cœur qui muse et va gueusant...

L'aigre bise aux soirs de misère,
Montmartre, l'hiver, le printemps,
Fleur mâchonnée entre les dents
Des gigolettes de quinze ans
Et des marlous au cœur de pierre
Qui le guettaient en complotant...

Sous le métro de la Chapelle,
Près des garnis à vingt-cinq sous,
C'est toujours lui, cet homme saoul,
Qui bat les murs et qui appelle
On ne sait qui, d'on ne sait où.

Son étoile était de la fête.
Il la voyait dans le ruisseau
Trembler comme un regard de bête
Battue et portant bas la tête
Sous les coups qui tombent d'en haut,
Sans se douter que c'était cette
Pauvre étoile, dans le ruisseau,
Qui le suivait, comme un poète.

Une nuit, il la ramassa
Et, l'essuyant contre sa manche,
S'aperçut bien qu'elle était blanche
Mais ne brillait pas tant que ça...



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.babelio.com

Bohém (Magyar)

Maurice Utrillóhoz

Az utca fakó házai
Csapszékei s a nedves járdák
S a visszatérő véletlenek
Mit jó néhány éve szeret
Mióta szíve bohém fogoly már
Mely kószán ődöng és koldulni jár...

Nyomorúságos estén metsző északi szél
Dermedt montmartre-i tél vagy a tavasz virít
Fogak közt megrágott virágok
Tizenötéves utcalányok
És durva kegyetlen stricik
Akik esténként őt lesik...

Ki a chapelle-i metró mellett
Olcsó garniszállók között
Részeg falakba ütközött
Még mindig ő - ő aki hív
Valahonnan nem tudni kit.

Csillagát kocsmából jövet
Egy csatornában látta meg,
Remegve, mint szelíd állat tekintetét,
Akit megvernek és lehajtja szép fejét
Az ütések alatt, mik felülről zuhannak
S hogy ez a szegény csillag
Nem is sejthette még ő
Követte útjain hűen miként a költő.

Éjjel némán hajolt fölé
Kézbe vette, megtörölte
Milyen fehér - észrevette
De már nem ragyogott többé...



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaK. E.

minimap