Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Garelli, Jacques: A költészet mértéktelensége (Démesure de la poésie Magyar nyelven)

Garelli, Jacques portréja
Israel Efraim portréja

Vissza a fordító lapjára

Démesure de la poésie (Francia)

Le poème est ce qui n’a ni nom, ni repos, ni lieu, ni demeure : fissure à l’oeuvre se mouvant. Inutile de le circonscrire hors de paysages connus dans quelque zone aux pensées interdite, horizon d’antinature ou alors achevé au terme de son dépassement. Il hante notre espace car il est notre temps. Insaisissable en chacune de ses figures qui ne surgit que pour lier sa tendance naissante à d’imprévisibles successions, le poème sécrète sa propre histoire comme l’avion traceur ses spirales irréductibles dans leur lecture linéaire à ce que fut dans l’azur ce point blanc. Prenant appui sur l’explosion étoilée du langage, ressassant l’amorce naissante de l’événement, sortant le geste de ses fonctionnels usages, le coupant de ses thématiques intentions, le poème fait qu’après lui l’homme foudroyé demande aux pages l’abri et le repos d’une histoire, le modèle entrevu parfait de la pierre bleue sur un visage, l’impossible clef. Sans rémission.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

A költészet mértéktelensége (Magyar)

A vers az, ami névtelen, nem pihen, hely-telen, hontalan: művé mozduló hajszálrepedés. Mi haszna körülhatárolni olyan tájékokból kiemelve, amelyeket jól ismer a tilosakat gondoló időzóna, egy természetelleni látóhatár, vagy olyan, hogy meghaladásával lett véges és befejezett. Fel-felsejlik a mi terünkben, mert a mi időnk ő.  A vers minden alakzatában megragadhatatlan, mert csak azért emelkedik ki a semmiből, hogy éppen születő tendenciáját megjósolhatatlan láncreakciókhoz kösse; a vers úgy teremti meg saját történetét, mint az égre író repülőgép a maga elemeire-nem-bontható spirálisait lineáris olvasatukban az ég kékjében elvesző fehér pontból. Minthogy a vers a nyelv csillagszerű robbanékonyságára támaszkodik, minthogy az esemény éppen születő kezdetén rágódik, minthogy kiemeli a gesztust funkcionalitásából, leválasztva tematikus intencióiról, az ember, miután elolvasta, villámsújtottan könyörög a papírlapnak valamiféle történet védőbástyájáéért és pihenőhelyéért, a kékkő modelljének valamely arcon való megpillanthatásáért, az átadhatatlan kulcsért. Szakadatlanul.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap