Garneau, Hector de Saint-Denys: [Te voilà verbe]

Te voilà verbe en face de mon être
   un poème en face de moi
Par une projection par-delà moi
   de mon arrière-conscience
Un fils tel qu'on ne l'avait pas attendu
Être méconnaissable, frère ennemi.
Et voilà le poème encore vide qui m'encercle
Dans l'avidité d'une terrible exigence de vie,
M'encercle d'une mortelle tentacule,
Chaque mot une bouche suçante, une ventouse
Qui s'applique à moi
Pour se gonfler de mon sang.
 
Je nourrirai de moelle ces balancements.

Ige vagy létezésemmel szemközt
   költemény szemben velem
Altudatom kivetülése
Gyermek vagy kiszámíthatatlan
Félreismerhetetlen lény ellenséges testvér
És íme a még üres költemény
   mely körülvesz
Iszonyú életvágytól mohón
Körülvesz halálos csápjaival
Szívó száj valamennyi szó
rám tapadó polipköpöly
Hogy meghízzon véremen
 
Velőmmel táplálom ezt az ingadozást.