Gautier, Théophile: Sierra Nevadában (J'étais monté plus haut... Magyar nyelven)

J'étais monté plus haut que l'aigle et le nuage;
Sous mes pieds s'étendait un vaste paysage,
Cerclé d'un double azur par le ciel et la mer;
Et les crânes pelés des montagnes géantes
En foule jaillissaient des profondeurs béantes,
Comme de blancs écueils sortant du gouffre amer.
 
C'était un vaste amas d'éboulements énormes,
Des rochers grimaçant dans des poses difformes,
Des pics dont l'oeil à peine embrasse la hauteur,
Et, la neige faisant une écume à leur crête,
On eût dit une mer prise un jour de tempête,
Un chaos attendant le mot du Créateur.
 
Là dorment les débris des races disparues,
Le vieux monde noyé sous les ondes accrues,
Le Béhémôt biblique et le Léviathan.
Chaque mont de la chaîne, immense cimetière,
Cache un corps monstrueux dans son ventre de pierre,
Et ses blocs de granit sont des os de Titan!
 
 
Sierra-Nevada.

Felhők útja felett, sasoknál magasabban
álltam, és néztem a roppant tájat alattam,
amelyet közre két azúr, ég s víz, fogott;
s úgy ágaskodtak a mélyből az óriási
tarajok, a hegyek tolongó koponyái,
mint sós örvény felett a háborgó habok.
 
Iszonyú volt a kép: dagadtak és feszültek
a torzult tömegek, vonagló, furcsa szirtek,
ormok, melyeken a szem is csak félve jár,
s ahogy a fejük ott fehérlett hó-sisakban,
olyan volt az egész, mint tenger a viharban,
mint a káosz, amely a Teremtőre vár.
 
Tűnt népek roncsai alszanak ott, a dermedt
hullámokban romok, volt világok hevernek,
sárkányok, s Behemót, a bibliabeli.
Óriás temető minden hegye a láncnak,
kő-gyomrukban egy-egy ős szörnyeteget rágnak,
és gránittornyaik Titánok csontjai!