Pierrot a mosodában
Mint ha sápadt arcú mosólány
Mossa habosra selymes sálját,
Kivillan ezüst fényű váll s hát
Hol egy patak hanghullámot hány.
A tisztás felett szellőfoszlány
Fúj nyelvsíptalan fuvolán át.
Mint egy sápadt arcú mosólány
Mossa habosra selymes sálját.
Ég-lány, csípőjére csomózván
Szonyáját, min a bokor átlát
S ágával csókolja a drágát,
Fény-vásznat terít szét a szó-fán
Mint egy sápadt arcú mosólány.
Sápadt kis mosóleány
Halovány mosóleány
Mos az éjjel sápadt sálat.
Pőre, ezüst fényü karját
Mártja bé, hol fut a víz.
A tisztásra fúj a szellő,
Felborzolva kis folyót.
Halovány mosóleány
Mos az éjjel sápadt sálat.
És az ég szelíd cselédje
Gallyaktól ölelve lágyan
Aggat a sötét mezőkre
Fényből szőtt fehérneműket –
Halovány mosóleány.
Valse de Chopin
Mint egy hegyes, véres köpet
Mit lődöz mellbajosnak ajka,
Ezt a zenét itt úgy uralja
Egy morbid, kínzó révület.
Színtelen a lebernyeged,
De álmod veres hangja rajta,
Mint egy hegyes, véres köpet
Mit lődöz mellbajosnak ajka.
Egy lanyhán vad téma eped
Avítt ízét nyakamba varrva ;
A számban mint tavalyi szalma,
Mit rossz utóízként nyelek,
Vagy mint hegyes, véres köpet.
Valse de Chopin
Mint egy sápadt csepp, a vér
Színez leffedt, beteg ajkat,
Üli úgy e hangok árját
Egy destruktív csáberő.
Felverők vad vágyakkordok
Bénító rémálmokat –
Mint egy sápadt csepp, a vér
Színez leffedt, kóros ajkat.
Forró, víg és édes-vágyó,
Szomorú, setét keringő,
Sosem mész ki a fejemből,
Gondolataimra hullasz,
Mint egy sápadt csepp, a vér!
Szellemidézés
Ó, Hisztériák Szűzanyája!
Állj versem oltára felett.
A kard dühe, mitől remeg
Aszott, petyhüdt melled kitárva,
Sajgó, nyílt sebeid, te drága,
Mint tágra nyílt, vörös szemek.
Ó, Hisztériák Szűzanyája,
Állj versem oltára felett.
A hitetlen világnak árva,
Már zöldült testű gyermeked
Vézna kezed mutassa meg,
Míg foszló húsa már leválna.
Ó, Hisztériák Szűzanyája!
A madonna
Állj fel, Hétfájdalmak Szűze,
Költeményim oltárára!
Véred petyhüdt két melledből
Kardnak ontotta ki mérge.
Dupla, vérző kardszúrásod
Két veres szem, rőt, és tátong.
Állj fel, Hétfájdalmak Szűze,
Költeményim oltárára!
Aszott, vézna két kezedben
Halott teste gyermekednek,
Felmutatva a világnak –
Ám emberszem nem néz, nem néz
Rád, ó, Hétfájdalmak Szűze!
Beteg Hold
A te eged fekete vánkos,
Ó, sápkóros Hold, és hideg!
Tágra nyílt, nagy, lázas szemed
Engem mint zene vonz magához.
Agyrémszerelmed rád halált hoz,
Egy néma vágyódás epeszt,
A te eged fekete vánkos,
Ó, sápkóros Hold, és hideg!
De aki földi kéjnek áldoz,
A gondtalan szerelmesek,
Mélabús fehér véredet
Hasonlítják bájos sugárhoz.
A te eged fekete vánkos.
A beteg Hold
Te éjjel nagy-nagybeteg Hold,
Néked az ég halálos ágy.
Nagy, lázas, tágra nyílt szemed
Mint szép, szokatlan zene hív.
Egy olthatatlan fájdalom
Öl: vágy, az, hogy el innen, el.
Te éjjel nagy-nagybeteg Hold,
Néked az ég halálos ágy.
A kedves, akit elbájolt
Társához vonz a bódulat,
Imádja játékfényed ő –
Halvány, kínszülte véred – vért!
Te éjjel nagy-nagybeteg Hold.