Hénault, Gilles: Szemafor I (Sémaphore I Magyar nyelven)

Les signes vont au silence
Les signes vont au sable du songe et s'y perdent
Les signes s'insinuent au ciel renversé de la pupille
Les signes crépitent, radiations d'une essence délétère, chimie de formes cinétiques, filigranes d'aurores boréales.
Et tout se tisse de souvenirs feuillus, de gestes palmés éventant l'aire des lisses liesses.
Les signes sont racines, tiges éployées, frondaisons de signaux dans le vent qui feuillette son grimoire.
C'est l'hiver et le pays revêt sa robe sans couture dans un grand envol de feuilles et de plumes, dans un geste de sorcier saluant les derniers spasmes de la flamme.
Sous la voussure du ciel s'allume une bourrasque de sel
Signe d'un silence qui sourd du songe et de l'ennui
Le silence darde sa lance au cœur du paysage soudain cinglé de souffles véhéments et la tempête monte comme une écume de légende pour ternir les bagues de la nuit.
L'homme dans le mitan de son âge ne sait plus de quelle rive lui vient la vie

A jelek félrevonulnak a némaságba
A jelek kivonulnak az álom sivatagába és odavesznek
A jelek belegömbölyödnek a pupilla fordított egébe
A jelek itt pattognak mérgező anyagok kisugárzásaiként, mozgásformák kémiájaként, északi fény zománcaként.
Lombos emlékekből szövődik minden pálmás mozdulatokból melyek a síma örömök tájait legyezgetik.
Gyökerek a jelek lombba szökött fatörzsek jel-lombkorona a szélben mely lapozza mint vén salabaktert.
Tél van a táj felölti varrástalan ruháját lombok és tollak nagy röpte közepett s közben a varázsló kézmozdulata a láng utolsó görcseit köszönti.
Az ég boltozata alatt fellobban egy sós szélroham
Álomból és unalomból kicsorduló csendesség jele
A csend dárdát hajít a táj szívébe melyet hirtelen heves szélrohamok fognak közre s a vihar úgy száll fel mint a legendák habja hogy az éj gyűrűit feketére marja.
Korszaka közepe táján nem tudja már az ember melyik partról árad felé az élet