Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Hugo, Victor: A koldus (Le mendiant Magyar nyelven)

Hugo, Victor portréja

Le mendiant (Francia)

Un pauvre homme passait dans le givre et le vent.

Je cognai sur ma vitre ; il s'arrêta devant

Ma porte, que j'ouvris d'une façon civile.

Les ânes revenaient du marché de la ville,

Portant les paysans accroupis sur leurs bâts.

C'était le vieux qui vit dans une niche au bas

De la montée, et rêve, attendant, solitaire,

Un rayon du ciel triste, un liard de la terre,

Tendant les mains pour l'homme et les joignant pour Dieu.

je lui criai : « Venez vous réchauffer un peu.

Comment vous nommez-vous ? » Il me dit : « Je me nomme

Le pauvre. » Je lui pris la main : « Entrez, brave homme. »

Et je lui fis donner une jatte de lait.

Le vieillard grelottait de froid ; il me parlait,

Et je lui répondais, pensif et sans l'entendre.

« Vos habits sont mouillés », dis-je, « il faut les étendre,

Devant la cheminée. » Il s'approcha du feu.

Son manteau, tout mangé des vers, et jadis bleu,

Étalé largement sur la chaude fournaise,

Piqué de mille trous par la lueur de braise,

Couvrait l'âtre, et semblait un ciel noir étoilé.

Et, pendant qu'il séchait ce haillon désolé

D'où ruisselait la pluie et l'eau des fondrières,

Je songeais que cet homme était plein de prières,

Et je regardais, sourd à ce que nous disions,

Sa bure où je voyais des constellations.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

A koldus (Magyar)

A szélben, dérben egy öreg koldus haladt.

Megvertem ablakom; megállt a ház alatt,

várta, míg szívesen az ajtómat kitárom.

Parasztok jöttek ott, néhány nyerges szamáron

gubbasztva csöndesen a vásárból haza.

A koldus ismerős: ez él kint egymaga

vackán, a hegy alatt, álmodva s egyre várva

földi garasra és egy mennybéli sugárra,

Istenhez nyújtva és emberhez a kezét.

— Melegedjék kicsit, jöjjön csak közelébb,

hogy hívják? — A szegény; nincs más nevem — felelte.

Megfogtam a kezét: — Barátom, jöjjön erre. —

És egy szilke tejet hozattam hirtelen.

Didergett az öreg; aztán beszélt nekem,

s feleltem is, de csak mélán, szórakozottan.

— Lucskos ez a ruha, ki kell terítni — mondtam —

a kandalló előtt. — Ő odalépkedett,

szétteregette a forró tűzhely felett

a hajdan kék színű, féregrágta kabátot,

s amint a száz lyukon a tűzfény átparázslott,

olyan volt feketén, mint egy csillagos ég.

S míg szárogatta ott cafatos köntösét,

melyből dőlt az eső vegyest a tócsaszennyel,

gondoltam: telve van imával ez az ember,

és szóra süketen, csak néztem, réveteg,

s ott láttam göncein a csillagképeket.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://irc.sunchat.hu/vers/

minimap