Jaccottet, Philippe: Lune d'hiver

Pour entrer dans l'obscurité

prends ce miroir où s'éteint

un glacial incendie :

atteint le centre de la nuit,

tu n'y verras plus reflété

qu'un baptême de brebis

Jeunesse, je te consume

avec ce bois qui fut vert

dans la plus claire fumée

qu'ait jamais l'air emportée

Ame qui de peu t'effraies,

la terre de fin d'hiver

n'est qu'une tombe d'abeilles

A homályba lépve

vedd e tükröt melyben

kivész a jég izzása:

hatolj az éjszaka középpontjába

hol képtelen leszel mást visszavillantani

mint keresztségét a Báránynak

Fiatalság elégetlek

e fadarabbal mi zöld volt

a legtisztább füstben

melyet szél soha el szét nem oszlathatott

Te lélek ami téged kevésbé rettent

a télvégi föld

nem más mint méhek sírhantjai.