Leconte de Lisle, Charles: Paysage Polaire

Un monde mort, immense écume de la mer,
Gouffre d'ombre stérile et de lueurs spectrales,
Jets de pics convulsifs étirés en spirales
Qui vont éperdument dans le brouillard amer.
 
Un ciel rugueux roulant par blocs, un âpre enfer
Où passent à plein vol les clameurs sépulcrales,
Les rires, les sanglots, les cris aigus, les râles
Qu'un vent sinistre arrache à son clairon de fer.
 
Sur les hauts caps branlants, rongés des flots voraces,
Se roidissent les Dieux brumeux des vieilles races,
Congelés dans leur rêve et leur lividité;
 
Et les grands ours, blanchis par les neiges antiques,
Çà et là, balançant leurs cous épileptiques,
Ivres et monstrueux, bavent de volupté.

Holt világ, végtelen tengerár, a komor
árny s kísérteties fény szakadékot alkot,
vonagló szirtsor ír elnyúlt csigavonalt ott,
s a csípős ködön át észvesztve ellohol.
 
Ráncos, jégtömbökön görgő ég, zord pokol,
hol szállnak szélsebes szárnyon a síri hangok,
hol hörgés, zokogás, jajszó s hahota harsog,
vaskürtjén melyeket baljós vihar kohol.
 
Ingó csúcsán falánk hab marta hegyfokoknak
régi fajok borús istenei dacolnak,
mint álomba fagyott, ólomszínű csapat;
 
s tekergődző nyakát néhány otromba medve
himbálja, ősi hó által fehérre festve,
szörnyűn és ittasan, s kéjtől nyáladzanak.