Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Musset, Alfred de: Ballade à la lune

Musset, Alfred de portréja

Ballade à la lune (Francia)

C'était, dans la nuit brune,

Sur le clocher jauni,

La lune

Comme un point sur un i.

 

Lune, quel esprit sombre

Promène au bout d'un fil,

Dans l'ombre,

Ta face et ton profil ?

 

Es-tu l'oeil du ciel borgne ?

Quel chérubin cafard

Nous lorgne

Sous ton masque blafard ?

 

N'es-tu rien qu'une boule,

Qu'un grand faucheux bien gras

Qui roule

Sans pattes et sans bras ?

 

Es-tu, je t'en soupçonne,

Le vieux cadran de fer

Qui sonne

L'heure aux damnés d'enfer ?

 

Sur ton front qui voyage.

Ce soir ont-ils compté

Quel âge

A leur éternité ?

 

Est-ce un ver qui te ronge

Quand ton disque noirci

S'allonge

En croissant rétréci ?

 

Qui t'avait éborgnée,

L'autre nuit ? T'étais-tu

Cognée

A quelque arbre pointu ?

 

Car tu vins, pâle et morne

Coller sur mes carreaux

Ta corne

À travers les barreaux.

 

Va, lune moribonde,

Le beau corps de Phébé

La blonde

Dans la mer est tombé.

 

Tu n'en es que la face

Et déjà, tout ridé,

S'efface

Ton front dépossédé.

 

Rends-nous la chasseresse,

Blanche, au sein virginal,

Qui presse

Quelque cerf matinal !

 

Oh ! sous le vert platane

Sous les frais coudriers,

Diane,

Et ses grands lévriers !

 

Le chevreau noir qui doute,

Pendu sur un rocher,

L'écoute,

L'écoute s'approcher.

 

Et, suivant leurs curées,

Par les vaux, par les blés,

Les prées,

Ses chiens s'en sont allés.

 

Oh ! le soir, dans la brise,

Phoebé, soeur d'Apollo,

Surprise

A l'ombre, un pied dans l'eau !

 

Phoebé qui, la nuit close,

Aux lèvres d'un berger

Se pose,

Comme un oiseau léger.

 

Lune, en notre mémoire,

De tes belles amours

L'histoire

T'embellira toujours.

 

Et toujours rajeunie,

Tu seras du passant

Bénie,

Pleine lune ou croissant.

 

T'aimera le vieux pâtre,

Seul, tandis qu'à ton front

D'albâtre

Ses dogues aboieront.

 

T'aimera le pilote

Dans son grand bâtiment,

Qui flotte,

Sous le clair firmament !

 

Et la fillette preste

Qui passe le buisson,

Pied leste,

En chantant sa chanson.

 

Comme un ours à la chaîne,

Toujours sous tes yeux bleus

Se traîne

L'océan montueux.

 

Et qu'il vente ou qu'il neige

Moi-même, chaque soir,

Que fais-je,

Venant ici m'asseoir ?

 

Je viens voir à la brune,

Sur le clocher jauni,

La lune

Comme un point sur un i.

 

Peut-être quand déchante

Quelque pauvre mari,

Méchante,

De loin tu lui souris.

 

Dans sa douleur amère,

Quand au gendre béni

La mère

Livre la clef du nid,

 

Le pied dans sa pantoufle,

Voilà l'époux tout prêt

Qui souffle

Le bougeoir indiscret.

 

Au pudique hyménée

La vierge qui se croit

Menée,

Grelotte en son lit froid,

 

Mais monsieur tout en flamme

Commence à rudoyer

Madame,

Qui commence à crier.

 

" Ouf ! dit-il, je travaille,

Ma bonne, et ne fais rien

Qui vaille;

Tu ne te tiens pas bien. "

 

Et vite il se dépêche.

Mais quel démon caché

L'empêche

De commettre un péché ?

 

" Ah ! dit-il, prenons garde.

Quel témoin curieux

Regarde

Avec ces deux grands yeux ? "

 

Et c'est, dans la nuit brune,

Sur son clocher jauni,

La lune

Comme un point sur un i.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr/lesgrandsclassiques

A hold balladája (Magyar)

A hold a barna éjben

a torony sárgaszín

  hegyében

ült, mint a pont az i-n.

 

Óh hold! tán cérnán enged

egy bús kéz föld iránt

  és lenget

s szemközt s profilba ránt?

 

Félszemmel néz az este?

Vagy egy álcás cherub

  les le:

és sárga maszkja rút?

 

Vagy épp egy labda lennél?

s mint egy nincs-lábu pók,

  mennél,

s gurulsz csak, rest pufók?

 

Vagy ócskaság vagy, lom-vas,

vén óraszerkezet?

  S hogy kongass,

pokol lesi neszed?

 

S most is, míg orcád bujdos,

néz mutatódra s vár:

 a súlyos

örök kín múl-e már?

 

Vagy féreg, rág tapadva,

mikor, kormos korong,

  apadva

véknyulsz, s félhold borong?

 

Mi tépte így fel orcád

a múlt éjjel? Talán

  egy zord ág

egy szúrós ormu fán?

 

És jöttél, mint ki sorvad,

s megtámasztád fakón

  a szarvad

a rácsos ablakon...

 

Menj, hold haló világa!

Óh szőke Phébe! Dúlt

  és drága

tested tengerbe hullt.

 

Nem látni már, csak arcod,

s a homlok bús ivén

  a karcot, -

mily hervadt vagy s mi vén...

 

Te voltál rég a berken

a tegzes égi szűz,

  ki serken

és karcsú gímet űz?

 

Óh, hol a zöld platánfa!

S a mogyorós berek!

  Diána!

S a víg agársereg?

 

- Fülelt az éjszin zerge

szédítő szirttetőn:

  zörg-e

lépted közelgetőn?

 

S riadt a falka, rajta!

Réten s völgy s halmon át

  hajtva

a futó lakomát...

 

Majd esti szél száll resten -

S már lábad vízbe lép,

  s az estben

egy ifjú megles épp...

 

Majd lengsz, vak éjbe szállva,

s egy pásztor ajka vár,

  s e szájra

lecsapsz, mint halk madár...

 

Óh hold! év évre telhet,

de emlékünkbe még

  szerelmed,

ím, lásd, ifjúltan ég!

 

Múltadtól szépre válva,

óh légy örökre már

  áldva,

járj telve, fogyva bár!

 

Még néznek rád kolompos

nyájak vén őrei,

  míg lompos

ebük orcádra rí...

 

S szeret a bárkás, míg a

nagy, halk faház halad,

  ringva

a tiszta ég alatt...

 

S szeret a lányka, zsenge

bokáin berken át

  lengve

s dudolva víg danát...

 

S a tenger, láncos medvéd,

lesvén hűs kék szemed

  kedvét,

ormótlan ing s remeg...

 

És szél s hó idején is,

ha az est rám borul,

  im én is

itt ülök jámborul,

 

és nézlek, amint éppen

a torony sárgaszín

  hegyében

ülsz, mint a pont az i-n.

 

Ha a férj izzad részeg

ágyban a kéj előtt,

  te nézed

kaján mosollyal őt.

 

Vagy, ha víg nászi éjnek

nyitva meg a szobát,

  vejének

a mama kulcsot ád, -

 

lábát papucsba tolva

látod a vőlegényt:

  kioltja

a pisla gyertyafényt,

 

míg, hogy a mennybe jusson,

a szégyellős leány-

  menyasszony

didereg a nyoszolyán;

 

de ura meg se kérdi

s döfölni kezdi már

  szegényt, ki

jajgat és kiabál.

 

"Ej - szól a férj -, hogy fekszel?

Én dolgozok, s te nem

  igyekszel

segíteni, szivem?"

 

S megint elkezdi, újra...

- De mily koboldcsapat

  zavarja,

hogy vágya lelohad?

 

"Ah - így nyög paplanán -, ki

les ott, ránk tűzve két

  kiváncsi

gonosz tüzű szemét?"

 

Ő az! a hold! - Az éjben

a torony sárgaszín

  hegyében

ül, mint a pont az i-n.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://mek.niif.hu/04300/04350/04350.htm#53

minimap