Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Péguy, Charles: A Beauce-vidék felajánlása a Chartres-i Boldogasszonynak (részlet) (Présentation de La Beauce à Notre-Dame de Chartres (détail) Magyar nyelven)

Péguy, Charles portréja

Présentation de La Beauce à Notre-Dame de Chartres (détail) (Francia)

Étoile de la mer voici la lourde nappe
Et la profonde houle et l’océan des blés
Et la mouvante écume et nos greniers comblés,
Voici votre regard sur cette immense chape
 
Et voici votre voix sur cette lourde plaine
Et nos amis absents et nos cœurs dépeuplés,
Voici le long de nous nos poings désassemblés
Et notre lassitude et notre force pleine.
 
Étoile du matin, inaccessible reine,
Voici que nous marchons vers votre illustre cour,
Et voici le plateau de notre pauvre amour,
Et voici l’océan de notre immense peine.
 
Un sanglot rôde et court par-delà l’horizon.
À peine quelques toits font comme un archipel.
Du vieux clocher retombe une sorte d’appel.
L’épaisse église semble une basse maison.
 
Ainsi nous naviguons vers votre cathédrale.
De loin en loin surnage un chapelet de meules,
Rondes comme des tours, opulentes et seules
Comme un rang de châteaux sur la barque amirale.
 
Deux mille ans de labeur ont fait de cette terre
Un réservoir sans fin pour les âges nouveaux.
Mille ans de votre grâce on fait de ces travaux
Un reposoir sans fin pour l’âme solitaire.
 
Vous nous voyez marcher sur cette route droite,
Tout poudreux, tout crottés, la pluie entre les dents.
Sur ce large éventail ouvert à tous les vents
La route nationale est notre porte étroite.
 
Nous allons devant nous, les mains le long des poches,
Sans aucun appareil, sans fatras, sans discours,
D’un pas toujours égal, sans hâte ni recours,
Des champs les plus présents vers les champs les plus proches.
 
Vous nous voyez marcher, nous sommes la piétaille.
Nous n’avançons jamais que d’un pas à la fois.
Mais vingt siècles de peuple et vingt siècles de rois,
Et toute leur séquelle et toute leur volaille
 
Et leurs chapeaux à plume avec leur valetaille
Ont appris ce que c’est que d’être familiers,
Et comme on peut marcher, les pieds dans ses souliers,
Vers un dernier carré le soir d’une bataille.
 
Nous sommes nés pour vous au bord de ce plateau,
Dans le recourbement de notre blonde Loire,
Et ce fleuve de sable et ce fleuve de gloire
N’est là que pour baiser votre auguste manteau.
 
Nous sommes nés au bord de ce vaste plateau,
Dans l’antique Orléans sévère et sérieuse,
Et la Loire coulante et souvent limoneuse
N’est là que pour laver les pieds de ce coteau.
 
Nous sommes nés au bord de votre plate Beauce
Et nous avons connu dès nos plus jeunes ans
Le portail de la ferme et les durs paysans
Et l’enclos dans le bourg et la bêche et la fosse.
 
Nous sommes nés au bord de votre Beauce plate
Et nous avons connu dès nos premiers regrets
Ce que peut recéler de désespoirs secrets
Un soleil qui descend dans un ciel écarlate
 
Et qui se couche au ras d’un sol inévitable
Dur comme une justice, égal comme une barre,
Juste comme une loi, fermé comme une mare,
Ouvert comme un beau socle et plan comme une table.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.paradis-des-albatros.fr

A Beauce-vidék felajánlása a Chartres-i Boldogasszonynak (részlet) (Magyar)

Tengernek csillaga, ím a rakott terítő,
s a mély nyílt-víz, a kék - mezők tengere ring,
ím a futó tajték s ím teli csűreink,
s szemed, e végtelen paláston széttekintő.
 
S ím hangod, a rakott síkságon messzehangzó
és messzi társaink s szívünk, a néptelen
s munkátlan két kezünk, külön-külön pihen
s íme kemény erőnk s kedvünk, az elhanyatló.
 
Hajnalcsillag, Úrnőnk, elérhetetlen, drága,
ím a te ragyogó udvarodba megyünk,
ím az omló föveny: jámbor szeretetünk
s ím szenvedéseink óriás óceánja.
 
Zokogás csavarog, futkos ég s föld között.
Itt-ott néhány tető, mint sziget-láncolat.
A vén torony hívó, elhaló hangot ad.
Mint tömzsi ház, olyan a templom, a zömök.
 
Szentegyházad felé így hajózunk mi árván.
Kövér, bástyakerek boglyák rózsafüzére
úszik-merül fel a távolság kék vízére -
mint a tat gömbdísze a régi harci bárkán.
 
Kétezer év kemény munkája árán így lett
új koroknak e föld már mindig-telt edény.
Ezer évnyi kegyed révén ez a kemény
munka nyugtatja meg örökre a lelkünket.
 
Nézd, így megyünk a vén, széles úton ma újra
porosán, sárosán, fogunk közt az eső,
e végtelenre tárt hatalmas legyező
országútja a mi próbáink szűk kapúja.
 
Így láthatsz, két kezünk lomhán elengedődik,
batyu, kacat nélkül, így megyünk szótalan,
kimért léptekkel, mert mindennek sorja van,
ettől a dűlőtől a rákövetkezőig.
 
Így láthatsz, így megyünk, mi sárdagasztók, tudjuk.
S előbbre is jutunk, ha lépésnyire bár.
Mert húsz századnyi nép s húsz századnyi király
és ringyóik hada és minden pereputtyuk
 
és tollas kalapjuk és mind a szolgabanda
megtanítottak rá, hogyan kell csöndesen
menni tempósan így a sáros földeken,
csaták alkonyatán az utolsó rohamra.
 
Itt születtünk neked e völgyben völgy felett,
ahol kanyarjait szőke Loire-unk rója.
E homokos folyó, dicsőségünk folyója
egyet kíván csupán: csókdosni köpenyed.
 
Itt születtünk mi meg e tágas völgy felett,
a komoly és komor ősrégi Orléans-ban,
hol a lassú Loire, melyben sok iszap is van,
halmok lábát mossa, nem akar egyebet.
 
A lapos Beauce körül láttuk meg a világot.
A nagy tanyakaput, meg hogy mi a paraszt,
hogy sora mily kemény, ismerjük régtől azt,
tudjuk, mi a falu, az ásó meg az árok.
 
A Beauce lapályain születtünk mi világra,
és első bánatunk megértette velünk,
hány titkos fájdalom rejtezik a letűnt
napban, ha vörösen lobban az égre lángja,
 
és aztán elterül az elkerülhetetlen
talajon, mely igaz, mint a törvény s egyforma
és kemény, mint a jog és konok, mint a tócsa
és asztalként sima s oszlopként nyílt-fedetlen.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaI. Gy.

minimap