Prudhomme, Sully: La Grande Ourse

La Grande Ourse, archipel de l’océan sans bords,

Scintillait bien avant qu’elle fût regardée,

Bien avant qu’il errât des pâtres en Chaldée

Et que l’âme anxieuse eût habité les corps ;

D’innombrables vivants contemplent depuis lors

Sa lointaine lueur aveuglément dardée ;

Indifférente aux yeux qui l’auront obsédée,

La Grande Ourse luira sur le dernier des morts.

Tu n’as pas l’air chrétien, le croyant s’en étonne,

O figure fatale, exacte et monotone,

Pareille à sept clous d’or plantés sur un drap noir.

Ta précise lenteur et ta froide lumière

Déconcertent la foi : c’est toi qui la première

M’as fait examiner mes prières du soir.

Göncöl, a végtelen ég szigettengere,

Te égtél, mielőtt fölnéztek volna rád,

S láttad vón bolygani Chaldea pásztorát,

S előbb, mint a gondtelt lélek testet nyere.

Azóta az élők ezernyi ezere

Csodálta távoli fényednek sugarát;

De te, föl sem veszed a föld nyüzsgő porát,

S így ragyogsz egykor az utolsó holtra le.

Hitetlen, a hivőt kétséggel töltöd el,

Te végzetes, kimért, egyhangu égi jel,

Mint hét arany szeg a koporsó bársonyán.

Szabott utad, s fényed, mely fagyos mint a jég,

Megzavarja hitünk: te voltál, aki rég

Először rontád meg kétellyel estimám.