Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Prudhomme, Sully: Le Coucher du Soleil

Prudhomme, Sully portréja

Le Coucher du Soleil (Francia)

Si j'ose comparer le déclin de ma vie
A ton coucher sublime, ô Soleil! je t'envie.
Ta gloire peut sombrer, le retour en est sûr:
Elle renaît immense avec l'immense azur.
De ton sanglant linceul tout le ciel se colore,
Et le regard funèbre où luit ton dernier feu,
Ce regard sombre et doux, dont tu couves encore
Le lys que ta ferveur a fait naguère éclore,
Est triste infiniment, mais n'est pas un adieu.



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásahttp://www.poesies.net/prudhome.html

A naplemente (Magyar)

Ha összevetem  én életem estjét még
A te nyugtoddal, Nap – irigyellek, ó, Szép!
Dicsed kihúny: a fény – de holnap – biztos! – jön:
Hatalmasabban, tág, kéklő palástban, fönn.
A szemfedődön vér, körötte vérszín ég,
Végsőt-lobbanásod, e borús, gyászos szem,
Ha a liliomot melengeti még épp,
Amelynek szirmát hőd nyitotta nem oly rég –
Bár végtelenül bús, nem elbúcsúzás, nem.
 


- - - - - - - - - -  
A fordító jegyzete:
Sully Prudhomme kapta a legeslegelső irodalmi Nobel-díjat, de dicsősége hamar megkopott. Mégis lefordítottam egy versét – bár inkább "kísérleti" célra. – Francia verset ha fordítottam valaha, nem a magyar versfordítói hagyománynak megfelelően fordítottam, azaz nem jambikus vagy trochaikus sorokkal. A francia költészetben ugyanis nem létezik semmiféle jambus és semmiféle trochaeus, semmi ilyesmi, sem elméletileg, sem a gyakorlatban. Meg sem valósítható rövid és hosszú szótagok bármiféle szabályos váltakozása, mert nincsenek rövid és hosszú szótagok. Sőt még hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok szabályos váltakozása sem valósítható meg, pedig hangsúlyos és hangsúlytalan szótagok vannak, legalábbis elvileg. A francia ún. nőrímnek pedig a nevén kívül semmi köze sincs a magyar (vagy a német stb.) nőrímhez, emez ugyanis két szótagra terjed ki. Ezért pl. a "décasyllabe" ("tízszótagos") versekben a nőrímes sorok a magyarban tizenegy szótagosak lesznek...  A francia nőrím nem két szótagos: az olyan rímet nevezik rime féminine-nek, amely egy bizonyos, többnyire ki nem ejtett, gyakran egyáltalán ki sem ejthető hangra, az e- hangra végződik, pl. a jelen vers első rímpárja. Ezt a sorvégi e-hangot a francia verstan nem tekinti szótagnak. A klasszikus költészetben tilos volt összerímeltetni hímrímet és nőrímet – pl. la vie és l'avis, hiába hangzik mind a kettő teljesen egyformán. A modern francia költészet fütyül a hajdani tilalomra, és a fülére hallgatva összerímelteti őket; magyarul ezt csak akkor teheti valaki, ha teljesen dilettáns, sőt még botfülű is.
A klasszikus francia vers szótagszámláló vers, akárcsak az úgynevezett magyaros verselés. A leggyakoribb verssor a tizenkét szótagos verssor, középen cezúrával (caesurával), sormetszettel; akár felező tizenkettesnek is nevezhetjük, mint a Toldi verssorait. Ehhez járul még jó pár, gyakran ugyanolyan mesterséges, elméleti szabály, mint a hím- és a nőrím megkülönböztetése.
A cezúra – sormetszet – nem lehet pusztán szóhatár: szemantikai, mondattani határnak is kell lennie. A magyar felező tizenkettesben ez nem kötelező, de erős ugyanez a tendencia.
Mind a francia, mind a magyar tizenkettesben további két részre oszlik minden hatszótagú félsor (nevezzük e kisebb részeket szólamoknak): a magyarban általában 4 + 2 vagy 3 + 3 szótagú szólamokra, a franciában   x + (6 – x)   számú szótagokra oszlik; a magyarban automatikusan, akár szavakat is kettévágva oszlik két részre (úgy skandáltatja magát, hogy Éganapme | legtől || akopárszik | sarja), a franciában értelmileg.
Mindez nem jelenti azt, hogy a Toldi-vers hangzása jobban hasonlít a francia tizenkettesére, mint a magyar jambikus versek.  Egyik sem hasonlít rá egy cseppet sem. De a szótagszámláló vers legalább elméletileg rokonságban van vele.
(Mindazonáltal mégsem teljesen indokolatlan jambikusan fordítani a páros szótagszámú francia verseket. Mert az irodalmi tudatban a jambikus vershez  valamiféle fennköltség vagy líraiság, érzelmesség ködös képe kapcsolódik, mint a moll hangnemhez a zenében, a szótagszámláló magyar vershez pedig valamiféle népiesség, törzsökösség, sőt humor, játékosság képzete stb.)
Az egyik nagy különbség a francia és a magyar szótagszámláló vers között az, hogy a franciában annak a bizonyos négy szólamnak mindegyike "emelkedő", azaz a végén van a hangsúly (ezért "ereszkedő" sorvégződés, mint a magyar nőrímes sor, nem is lehetséges), a magyarban pedig az elején. Nem csak a fonetikai hangsúly: a francia mondat szemantikai súlypontja a mondat vége felé törekszik, a magyarban ennek inkább az ellenkezője figyelhető meg.

Hogy a szólam, vagy legalább a félsor vége legyen hangsúlyos, az a magyarban nehezen érhető el: egy "fonetikai fikciónak" minősíthető trükk kell hozzá, ezt teszi általában az úgynevezett "nyugateurópai"-nak vagy "rímes-időmértékes"-nek nevezett verselésünk (valójában se nem nyugateurópai, se nem igazán időmértékes). Ez a trükk: az utolsóelőtti szótagot időmértékesen rövidre csináljuk. Ettől az utolsó szótag "felpattan", mintha a végén csattanna az ostor. De ha ezzel a trükkel utánozom a francia vers végén-csattanását, akkor nem csináltam semmi újat, mert éppen ez az a trükk, ami a magyar ún. nyugateurópai verselésben egymaga megadja a vers jambikus jellegét, akkor is, ha emez utolsó verslábon kívül nincs benne egyetlen egy jambus sem. Ez az, amit én igyekszem aggályosan elkerülni, mint ahogyan a szigorú dodekafónia kerüli a hangnemiségnek még az illúzióját is.
Egy másik lehetséges "trükk": a félsor végére hangsúlyos egyszótagú szót teszünk.
A fenti kilenc sorból, tehát tizennyolc félsorból álló fordításban ez tizenöt vagy tizenhat félsorban sikerült; a franciában mind a tizennyolc félsorban, sőt csaknem mind a harminchat "szólamban".

Még egy megjegyzés: nem-jambust csinálni – elkerülni az utolsó előtti szótagnak, a "penultimának" rövidségét – összehasonlíthatatlanul nehezebb, mint jambust csinálni... "Magától" az tolakodik a tollunk alá, hogy  "irigyellek, te Szép", "de holnap újra jön".

A rímekkel kapcsolatban: a franciában a kétféle rím – hím- és nőrím – között semmiféle hangzásbeli különbség nincs, csupán az olvasó nyelvi tudatában van meg az a különbség, hogy írásban az egyik végén ott áll egy ki nem ejtett  -e hang, a másiknak a végén nem áll ott. Ennek ellenére megvalósítható a fordításban két, némileg különböző rím: az egyik, francia nőrím helyén álló, rím magánhangzója hosszú, a hímrím heyén állóé rövid. (De mindkét magyar rím hímrím.)

Egy hagyományos, jambikus magyar fordítás ilyesfajta lehet:
 
Ha összevethetem alkonyát életemnek
A te lenyugtoddal, ó Nap! hát irigyellek.
A te dicsed kihúny, de tudjuk, visszajön:
Újra megszületik, s vele kék fényözön.
Véres a szemfedőd, az ég is vérszinű lesz,
Gyászos tekinteted, e végső lobbanás,
E bársony szemsugár, amelyet még leküldesz
A liliomnak, mit melegeddel te ültetsz,
Csupa letargia, de mégsem búcsuzás.
 
Ez kétségtelenül sokkal tetszetősebb – de sokkal sztereotípabb is. Sőt valószínű, hogy éppen azért tetszetősebb, mert sztereotíp. Lehet, hogy jobb is – de kérdés, hogy milyen szempontból jobb.
Erőltetve kell "elrontani", és az eredmény erőltetett lesz. De meg kell mondani, hogy a francia költészet magasabb régióiban nem létezik tetszetősség, gördülékenység, a fülbemászó jóhangzás igénye; a "Les sanglots longs du violon" nem jellemző, az a kivétel. Minden vers művi, minden vers a nyelven tett szisztematikus erőszak, de (egy kis túlzással) azt mondhatjuk, hogy a francia verssel – a nagy francia verssel – összehasonlítva szinte minden vers úgy hangzik, mint egy táncdalszöveg...



FeltöltőEfraim Israel
Az idézet forrásasaját fordítás

minimap