Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Réda, Jacques: Zsibbadás (L'engourdi Magyar nyelven)

Réda, Jacques portréja

L'engourdi (Francia)

D’où vient que je m'endors sitôt que je arrête,

Et que je crois dormir parfois même en marchant

C'est un vide soudain qui se fait dans ma tête

Et semble déborder tout amour ; c’est un chant

 

Lent et bas dont j’entends à peine la musique,

Et les paroles sont des bruits inconsistants.

Mais comme un souvenir frôlant un amnésique,

Il me trouble et me laisse heureux en même temps.

 

Ou bien c'est un courtois fantôme qui soulève,

Alors que je ne suis pas encore endormi,

Un rideau sous lequel bouge déjà mon rêve.

Le plus souvent pourtant je demeure à demi

 

Conscient dans l’espace un peu vague où voltigent

De très vieux souvenirs sans voix, dont les décors

Ont disparu. Je sens qu’ils sont pris de vertige

Sur l’immobilité flottante de mon corps.

 

L' un d'eux, plus résolu, quelquefois y pénètre,

Se réchauffe, tâtonne et, dans les profondeurs

De lobes assombris, entrouvre une fenêtre

Par où d'un coup les sons, l’éclat et les odeurs

 

D’un instant effacé s’engouffrent, me remplissent,

Et je vis à nouveau, pour la première fois,

Ce moment ou j'étais déjà dans la coulisse

Entre veille et sommeil. Le temps n’a plus de poids,

 

Plus e pente. Je bois à même l’eau lointaine

Qui m'avait dispensé le savoir et l’oubli.

Puis non moins brusquement le jour et la fontaine

Se tarissent : je dors ; l’ordre se rétablit.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://books.google.hu/books

Zsibbadás (Magyar)

Mért is alszom el, ahogy megállok, menten?

Utcán járva miért érzem, hogy alszom épp?

Űr támad hirtelen odabenn a fejemben,

És a világba is kiárad: e zenét

 

Alig hallani még, lassú és halk a dallam,

Szövege széteső, elmosódott beszéd,

De mint emlék-nyomok amnéziás tudatban,

Egyszerre felkavar s felajz valamiképp.

 

Egy szellem ez talán, roppantul előzékeny,

S feltárja, mielőtt elalszom teljesen,

Álmom, mely rejtezik még függöny-fedezékben.

Gyakran időz el a fél-öntudat velem

 

Így, a bizonytalan térben, hol régi-régi

Emlékek nesztelen libegnek, s díszletük

Tovatűnt. Ingatag testem láttán kísérti,

Érzem én, őket a dermesztő szédület.

 

Jön mégis egyikük, belép határozottan,

Melegszik, tapogat, s mélyemen, a kopott

Lebenyek közt kutat: ablakot nyitva ottan,

Betódulhat a hang, a fény meg a szagok,

 

Egy régen feledett pillanat tölt be engem,

S már élem is megint, mint annak idején,

A percet, hajdanit, melynek előterében

Ott voltam, álom és ébrenlét küszöbén,

 

Az idő súlytalan, úttalan. Iszom felejtés

És tudás távoli kútjának italát.

Majd éppily hirtelen a napfény és a forrás

Kiapad: alszom, és a rend már helyreállt.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://www.ij.nyugatijelen.com/archiv

minimap