Tardieu, Jean: L’Île de France

J’errais près de ton visage
peupliers canaux et palais
à travers les toits les nuages
tu parlais bas je t’écoutais
 
J’errais près de tes rivages
tu n’étais que sourire et sommeil
tes rochers tes mains tes orages
me lançaient de songe en soleil
 
Tu passais à travers des peintures
un peuple d’ombre t’aimait
tables mises tendres figures
- dans l’angle un poignard luisait
 
Cocardes canons et tambours
quand vint la Nuit j’étais prêt
on m’étendit sur le velours
moisson prairie et forêt
 
Je m’endormis à ton murmure
les gens et les bêtes chantaient
le délire de la mesure
la mort le silence la paix.

Bolyongtam arcod közelében
nyárfák csatornák s paloták
halk szavadat hallani véltem
háztetőkön felhőkön át
 
Bolyongtam partod közelében
csak álmot láttam benned és mosolyt
ábrándból napvilágra léptem
szirtek közt viharos kezed sodort
 
A festményeken átsuhantál
árnyék-nép lakta otthonod
gyöngéd arcok terített asztaloknál
- a sarokban tőr villogott
 
Ágyúk dobok s kokárdák
kész lettem a nap estelén
erdők s gabonatáblák
bársonyos-puhán terültek elém
 
Morajod altatott el engem
daloltak emberek és állatok
önkívület szólt az ütemben
halál csend béke ringatott.