Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Voltaire (François Marie Arouet): Épître à Horace

Voltaire (François Marie Arouet) portréja

Épître à Horace (Francia)

Toujours ami des vers, et du diable poussé,
Au rigoureux Boileau j'écrivis l'an passé...
Je t'écris aujourd hui, voluptueux Horace,
A toi qui respiras la mollesse et la grâce,
Qui, facile en tes vers et gai dans tes discours,
Chantas les doux loisirs, les vins et les amours;
Et qui connus si bien cette sagesse aimable
Que n'eut point de Quinault le rival intraitable...
Ce monde, tu le sais, est un mouvant tableau,
Tantôt gai, tantôt triste, éternel et nouveau.
L'empire des Romains finit par Augustule;
Aux horreurs de la Fronde a succédé la bulle;
Tout passe, tout périt hors ta gloire et ton nom;
C'est là le sort heureux des vrais fils d'Apollon.
Tes vers en tous pays sont cités d'âge en âge.
Hélas! je n'aurai point un pareil avantage.
Notre langue, un peu sèche et sans inversions.
Peut-elle subjuguer les autres nations?
Nous avons la clarté, l'agrément, la justesse;
Mais égalerons-nous l'Italie et la Grèce?
Est-ce assez, en effet, d'une heureuse clarté,
Et ne péchons-nous pas par l'uniformité?
Je vois de tes rivaux l'importune phalange
Sous tes traits redoutés enterrés dans la fange.
Que pouvaient contre toi ces serpents ténébreux?
Mécène et Pollion te défendaient contre eux.
Il n'en est pas ainsi chez nos Velches modernes.
Un vil tas de grimauds, de rimeurs subalternes,
A la cour quelquefois a trouvé des prôneurs
Et fait dans l'antichambre entendre ses clameurs.
Chassons loin de chez moi tous ces rats du Parnasse;
Jouissons, écrivons, vivons, mon cher Horace.
J'ai déjà passé l'âge où ton grand protecteur,
Ayant joué son rôle en excellent acteur,
Et sentant que la mort assiégeait sa vieillesse,
Voulut qu'on l'applaudît lorsqu'il finit sa pièce.
J'ai vécu plus que toi, mes vers dureront moins;
Mais au bord du tombeau je mettrai tous mes soins
A suivre les leçons de ta philosophie,
A mépriser la mort en savourant la vie,
A lire tes écrits pleins de grâce et de sens,
Comme on boit d'un vin vieux qui rajeunit les sens.
Avec toi l'on apprend à souffrir l'indigence,
A jouir sagement d'une honnête opulence,
A vivre avec soi-même, à servir ses amis,
A se moquer un peu de ses sots ennemis,
A sortir d'une vie ou triste ou fortunée,
En rendant grâce aux dieux de nous l'avoir donnée.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://vmek.niif.hu/02400/02476/02476.htm#9

Epistola Horatiushoz (Magyar)

Én, versek híve, kit démoni láz hevít,
tavaly morc Boileau-t szólítottam meg így,
ahogyan, élveteg Horatius, ma téged,
akinek csupa báj s finomság volt az élet,
könnyed kézzel megírt s víg hangú éneked
é
des semmittevést, bort, mámort hirdetett,
oly kedves, megnyerő okosság volt sajátod,
milyet Quinault idült irígye sose látott...
Mozgó festmény csupán, tudod, a földgolyó,
hol víg, hol bánatos, örök s megújhodó,
a nagy birodalom: Róma rég szertehullt, a
p
arittyás horda jött, később pedig a bulla,
minden eltűnt, kimúlt, de nem dicső neved,
Apolló hű fia, ez így rendeltetett,
verseid mindenütt újra és újra hatnak,
ily sorsot hasztalan szánok saját magamnak,
hisz nyelvünk száraz és szórendileg nehéz,
lefőzni
szebb szavú nemzeteket kevés,
cifrázó, pontos és szabatos is, ha érvel,
de adós a görög s a latin kellemével,
a világos beszéd erényünk legalább,
de mindig ott kisért az únt egyformaság.
Látom irígyeid fűzfasípú falankszát:
szárnyalnának, de csak a mély sa
rat dagasztják,
csúszómászók hogyan támadtak ellened?
Babérod Pollió s Mécénász védte meg.
Modern barbáraink egy fokkal sem különbek,
alattomban, sunyin falkává rendeződnek,
ezernyi rímkovács az udvarnál zajong,
a trónterem körül dicshimnuszt bőven ont.
A
Parnasszus hegyét patkány ne lakja egy se!
Élni és írni kell, Horatius, repesve!
Átléptem azt a kort, amit nagy pártfogód
megért, betöltve azt, amit a sors kirótt,
és végnapján, midőn a vénség már legyűrte,
tapsot kért, mint mikor elkészült egy-egy műve.
M
egéltem nálad is többet, de többre nem
vittem, noha a sír szélén is ízlelem
az életet s fügét mutatok a halálnak -
én így értelmezem bölcs filozófiádat,
hisz bájos, szellemes versed ha olvasom:
óborként járja át szinte minden tagom.
A szegénység veled könnyen kibírható és
örömet adhat a tisztes polgári jólét,
magamnak élek és szolgálok másokat,
szurkálok ostobát, ki erre tápot ad,
s e jó-rossz életet magam is köszönettel
testálom vissza majd az istenekre egyszer.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://vmek.niif.hu/02400/02476/02476.htm#9

minimap