Ez az oldal sütiket használ

A portál felületén sütiket (cookies) használ, vagyis a rendszer adatokat tárol az Ön böngészőjében. A sütik személyek azonosítására nem alkalmasak, szolgáltatásaink biztosításához szükségesek. Az oldal használatával Ön beleegyezik a sütik használatába.

Voltaire (François Marie Arouet): Stances à Madame du Châtelet

Voltaire (François Marie Arouet) portréja

Stances à Madame du Châtelet (Francia)

Si vous voulez que j'aime encore,
Rendez-moi l'âge des amours;
Au crépuscule de mes jours
Rejoignez, s'il se peut, l'aurore.
 
Des beaux lieux où le dieu du vin
Avec l'Amour tient son empire,
Le Temps, qui me prend par la main,
M'avertit que je me retire.
 
De son inflexible rigueur
Tirons au moins quelque avantage.
Qui n'a pas l'esprit de son âge,
De son âge a tout le malheur.
 
Laissons à la belle jeunesse
Ses folâtres emportements.
Nous ne vivons que deux moments:
Qu'il en soit un pour la sagesse.
 
Quoi! pour toujours vous me fuyez,
Tendresse, illusion, folie,
Dons du ciel, qui me consoliez
Des amertumes de la vie!
 
On meurt deux fois, je le vois bien:
Cesser d'aimer et d'être aimable,
C'est une mort insupportable;
Cesser de vivre, ce n'est rien. "
 
Ainsi je déplorais la perte
Des erreurs de mes premiers ans;
Et mon âme, aux désirs ouverte,
Regrettait ses égarements.
 
Du ciel alors daignant descendre,
L'Amitié vint à mon secours;
Elle était peut-être aussi tendre,
Mais moins vive que les Amours.
 
Touché de sa beauté nouvelle,
Et de sa lumière éclairé,
Je la suivis; mais je pleurai
De ne pouvoir plus suivre qu'elle.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásahttp://poesie.webnet.fr

Stanzák du Châtelet asszonyhoz (Magyar)

Ha kívánod, hogy még szeressek,
add vissza szerelmem korát;
ha lehet, létem alkonyát
tűnt hajnalommal fűszerezd meg.
 
Kézen fogott s int az Idő,
hogy jobb, ha már a drága tájtól,
hol a szerelem úr s a bő
boristen, kedvem messze pártol.
 
Merítsünk hasznot legalább
hajlíthatatlan szigorából.
Ki lelkét nem érzi, korából
nem érzi, csak a nyomorát.
 
Illőbb az ifjúságra hagynunk
a bolond élvezeteket.
Életünk csak két percenet:
egyet a bölcsességnek adjunk.
 
Örökre elbúcsúztatok
hát, álmok, mámorok, szerelmek!
Pedig ti kárpótoltatok
fájdalmaiért életemnek.
 
Kétszer halunk meg: egy halál
leszámolni a szerelemmel!
Ez az, mit nem bír el az ember.
Nem élni többé - semmi már!
 
Így ébresztgettem volna újra
az ifjúság sok tévelyét,
s míg lelkem visszasírt a múltba,
friss vágyakért epedve még,
 
az égből szívem vigaszára
jött a Barátság, a kegyes.
Tán éppoly gyöngéd volt, akár a
Szerelem, csak nem oly heves.
 
Új szépségtől ihletetten
s okos fényétől lelkesen
követtem őt - de könnyesen,
hogy már csak őt lehet követnem.



FeltöltőP. T.
Az idézet forrásaR. Gy.

minimap