Štromajer, Marko: soha többé (nikad više Magyar nyelven)

prepoznao sam ju po malom ožiljku na trbuhu
i osmijehu djeteta,
i ruke su joj bile čvrste i hladne
i miris cigareta iz njezine kose
opet me odveo
negdje daleko
u jedno hladno jutro
u sobi, u kući
negdje na sjeveru Bosne
 
stopirali smo po kiši, gladni
jedući nekoliko grožđica koje su se prosipale po mojem džepu
bilo je pola pet ujutro
i puštao sam neka se sve samo desi
neka nas koraci nose,
reći ću da se slabo sjećam
tih ljudi oko mene
tog vremena
i tog jutra
negdje na sjeveru Bosne
 
mislio sam: što će mi reći
moj crni čupavi mačak
kad se sutra vratim kući
i što će mi reći moja stroga žena
sa cigaretom i velikom šalicom kave ispred sebe
al, ko ga jebe, sad nek me smrt pokosi
jer sve što mi je bilo suđeno
i što nikad više neću naći
ostalo je lebdjeti u onim magičnim krošnjama
u onom lijepom gradu na sjeveru Bosne

a hasán lévő apró sebhelyről ismertem fel
és gyerekes mosolyáról
karjai erősek és hidegek voltak
hajából a cigarettaszag
ismét valahová
messzire vitt
egy hideg reggelbe
egy szobába házba
valahová Észak-Boszniába
 
éhesen stoppoltunk az esőben
zsebemben maradt mazsoltá csipegettünk
hajnali fél öt volt
és elengedtem magam
lépteink vigyenek
a körülöttem lévő emberekre
arra az időre
arra a reggelre
valahol Észak-Boszniában
csak halványan emlékszem
 
gondoltam: holnap ha visszatérek
borzas fekete macskám
mit mond majd
és cigarettázó szigorú feleségem
előtte nagy csésze kávéval mit mond majd
de ki törődik vele, most akár a halál is jöhet
mert minden amit a sors nekem szánt
és amit soha többé nem lelek
lebegve ott azokban a bűvös lombokban maradt
abban a szép városban Észak-Boszniában