Softić, Faiz: Apámmal beszélgetve (Razgovor s ocem Magyar nyelven)

Više se nećeš radovat kišama
kad upekne zvjezdan i vjetrovi suhi
oblake modre krenu od Pešteri.
Nebo je ostalo prazno ko prestolje.
 
Potonuli su debeli otkosi
i prve jagnjice – radost tvoja.
Oprosti što ti ne mogah biti na ispraćaju
što te ne spustih na spavanje i
prvi grumen zemlje na tvoj drveni jorgan
ne baci ruka moja.
 
Na mrtvoj straži čujem neko zbori.
Mio glas zove ispod zemlje.
Kad se brda crna zaodjenu maglom
vidim tvoju sjenu u ogledalu.
 
Znam:
Sestra je plakala, kravu dok je muzla.
Osman je pušio pokraj svježe humke.
Majka je svunoć čekala nekog
lomeći ruke.

Nem örülsz többé az esőnek
ha forr a mennybolt és a száraz szelek
Pešter* felől kék felhőket sodornak.
Mint a trón üres maradt az ég.
 
A sűrű rendek és az első barik
melyekben örömöd lelted – elsűllyedtek.
Bocsáss meg, hogy nem kísérhettelek ki,
hogy fejedet nem hajthattam nyugovóra
és fatakaródra az első rögöt
nem az én kezem dobta.
 
Virrasztáskor hangokat hallok.
A föld alól kedves hang szólít.
Mikor köd borítja a fekete hegyeket,
árnyékod látom a tükörben.
 
Tudom:
A tehenet fejve nővérem zokogott.
Osman** a friss hant mellett cigarettázott.
Anyám kezeit tördelve egész éjjel
várakozott.
 
* Pešter (Pester) – fennsík Szerbia-Montenegró határán
**Osman (Oszman) – muzulmán férfi név