Borrero, Juana (1877–1896) Művek   hu es

Életrajz

A kubai líra és festészet egyik legeredetibb csodája Juana Borrero. 1887-ben, tízévesen érett verseket írt, tizenévesen kortársai által is megcsodált képeket festett. Romantikus barátságba került a 19. század második felének nagy kubai költőjével, Julián dél Casallal, José Marti pedig irodalmi estet tartott tiszteletére. Költészete érzéki szenvedélytől fűtött, modernista, impresszionista elemeket tartalmazó líra. Tizenkilenc évesen halt meg 1896-ban.

http://ezredveg.vasaros.com/html/1997_09/97091.html#jubo

1896. január 11-én, egy vasárnapi reggelen 9 óra körül, egy tizennyolc éves fiatal nő felvágja ereit, és saját vérével, „ezzel a tintával, mely gondolataim felét sugallja majd Neked”, kétségbeesett és egyben mindenre elszánt levelet ír szerelmének, a kubai modernista Carlos Pío Uhrbachnak. Ez a költő- és festőnő Kuba egyik nagy költőfamíliájából származott, és már kora gyermekkorától festett és írt. Először egy saját versét vetette papírra a tulajdon vérével, majd egy hosszú levelet, amelyben a fiatalembert egy végső elhatározással az élet és a szerelem alternatívája elé állította – vagy a sziget függetlenségi harca, vagy ő: „Akárhogyan is nézem: vajon a haza (la Patria) nem ugyanúgy riválisom-e, mint minden más? És ráadásul szerencsés rivális, mert engem feláldozol érte! Számodra gyalázat lenne, ha nem követnéd hívását… és az nem tűnik számodra bűnös dolognak, hogy egyetlenegy csapással eltöröld minden reményét egy olyan léleknek, mint az enyém? Ha nem indítanak meg a könnyeim, és nem érint meg halálom bizonyossága, akkor miből van a te szíved? […] Vagy a hazád, vagy a te Juanád: válassz. Ha elmész, elveszítesz engem.”

Juana Borrero, aki alig két hónappal később az Egyesült Államokbeli Key Westben, tuberkulózisban, teljes fizikai és pszichológiai kimerültségben meghalt, egy utolsó erőfeszítéssel (amellyel meg akarta akadályozni, hogy Uhrbach is éppúgy, mint a költőnő apja, az Independenciáért vívott harcokhoz csatlakozzék) cseppfolyóssá tette, likvidálta életét, az olvasást, a szerelmét. A „szíve vérének megdermedt írása elegyedik a költőnő valóságos testi jelenlétévé a papíron, a szövegben egy másik folyékony testi anyaggal, a könnyekkel, amelyek Juana Borrero oly sok levelén nyomot hagytak. Korlátlan szerelmi követelése és a férfival szembeni birtoklási vágya (akit egy másik levelében arra kötelezett, hogy a házasság után se keresse vele a testi szerelmet) olyan szövegtestet generál, amelyben a meztelen, a puszta élet egyáltalán nem választható el kulturális dimenzióitól és az életfolyamatot vezérlő irodalomtól. Mert levéloldalak ezrei tanúsítják meggyőzően, menynyire lehetetlen elválasztani e kubai költőnő esetében az életet az olvasástól és a szerelmet az irodalomtól. Az írás itt már rég életveszélyessé vált, kipréseli az erekből a vért, hogy a szó szoros értelmében test-írássá dermedjen, amely mint egy eredeti műalkotás, mintegy a női Body Art korai formája hagyományozódott ránk. A művészet benyomakodik a testbe, a test pedig a művészetbe törekszik: a műalkotássá tett test művészileg testesíti meg az életismeretet az írásban.

Ottmar Ette – A tudás kertjéből (részlet)

http://buksz.c3.hu/120304/02biralat-probl.pdf

(Az oldal szerkesztője: P. T.)